Archív cikkek

Az otthonában akcióztak, de Boldog István fideszes képviselő kitért a kérdéseink elől

Published

on

Az ügyészség válaszából arra lehet következtetni, hogy a politikus még nem gyanúsított. Boldog István lapunk kérdéseire érdemi választ nem adott.

A Központi Nyomozó Főügyészség a Pesti Hírlapnak sem kommentálta azt a sajtóban megjelent hírt, miszerint valamilyen nyomozati cselekményt folytathatott le az a

tucatnyi ember, akik több autóval jelentek meg Boldog István fideszes képviselő kétpói otthonánál.

Az önkormányzat pénzéből fizették a cégek pályázását

Ismert, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt vizsgálódik, az ügy egyik gyanúsítottja F. Petra, aki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés képviselője. Az ügyészség szerint a nő, aki Boldog István munkatársa, megzsarolta választókerülete polgármestereit, hogy csak az kaphat európai uniós forrásokat a Terület és Településfejlesztési Operatív Programok révén, aki hajlandó az általa megnevezett cégeknek munkát juttatni.

Hogy miként működött a rendszer, arról idén februárban számoltunk be. Például a Kengyel-Bagimajor közötti kerékpárút megépítésére 450 millió forintot szántak, és előre megvolt, hogy mely cégeknek kell juttatni a munkákat. Miután ezt nem tudták a település vezetésén átvinni, a kerékpárutas pályázatot formai okok miatt elutasította a MÁK. Ugyanakkor a cégek kiszámlázták a tervezési és pályázatírás költséget. Ennek fedezetét a pályázat tartalmazta volna, de mivel nem nyert, így az önkormányzatnak kellett kinyögnie az összeget a saját szűkös költségvetéséből.

Boldog mentelmi joga függesztve

Hogy kedd reggel – valószínűleg a hatóság emberei – megszállták Boldog István házát, azt megerősítette lapunknak Csányi Tamás jobbikos országgyűlési képviselő, aki 2019.január 31-ig a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés tagja volt és ott a Jobbik-frakciót vezette. Elmondta, hogy Kétpó polgármestere mesélt neki az akcióról, de erről bővebb információval nem rendelkezik.

Csányi megjegyezte, furcsállja, hogy miután az országgyűlés április 6-án döntött Boldog István mentelmi jogának a felfüggesztéséről, az erről szóló levél hetekig nem érkezett meg az ügyészségre.

Erről írt a Központi Nyomozó Főügyészség lapunknak az április 17-én megküldött tájékoztatásában. Az ügyészség részéről azt közölték, hogy azért nem gyanúsított a képviselő, mert az országgyűlés nem értesítette az ügyészséget a Boldog István mentelmi jogának felfüggesztéséről hozott határozatról. „Tekintettel arra, hogy ilyen értesítés a Központi Nyomozó Főügyészségre nem érkezett, gyanúsítotti kihallgatás és egyéb, az országgyűlési képviselőt érintő nyomozati cselekmény nem történt.”

Nyolc gyanúsított volt − és maradt is

Az ügyészség kérdésünkre beszámolt arról is, hogy az eljárásnak nyolc gyanúsítottja van, közülük ketten bűnügyi felügyelet hatálya alatt állnak. A KNYF újabb, mai tájékoztatásában ugyancsak az szerepel, hogy „az eljárásban továbbra is nyolc gyanúsított van”, amiből arra lehet következtetni, hogy Boldog Istvánt még mindig nem gyanúsították meg a TOP-os pályázatokkal kapcsolatos visszaélésekkel.

A KNYF egyébként sem a négy héttel ezelőtti, sem a mostani válaszában nem adott bővebb tájékoztatást a folyamatban lévő nyomozási cselekményekről, mondván, ez a büntetőeljárás eredményességének az érdeke.

Boldog István a neki megküldött kérdésekre a következőket reagálta.

„Helyes, hogy a hatóság végzi a dolgát. Természetesen ahogy eddig is, ezután is állok a hatóságok rendelkezésére.”

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version