Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

100 milliós büntetést kapott Kispest a menzatender miatt

Létrehozva:

Képünk illusztráció / Forró: Michael Coghlan/Twitter

A Közbeszerzési Döntőbizottság a versenykorlátozó kiírás alapján született döntés megsemmisítésére és 100 millió forintos büntetés megfizetésére kötelezte a kerületet.

100 millió forint a büntetés, emellett a versenykorlátozó kiírás alapján született döntés megsemmisítésére kötelezte a Közbeszerzési Döntőbizottság Kispest önkormányzatát. Az eljárás Ferenczi István, kerületi LMP-s képviselő bejelentése nyomán indult, a döntésről is ő számolt be.

„Hiába szóltunk előre és érveltünk ellene, a kispesti Fidesz, MSZP és DK képviselői nyertesnek hozták ki a Szakácstündér Kft.-t egy olyan közétkeztetési közbeszerzési eljárásban, ahol felmerült a gyanú, hogy a jelenleg szolgáltató Klassz Menza választott valójában magának utódot, nem pedig a kerület egy neki tetsző szolgáltatót. A vállalkozók ezzel valójában az áremelést kényszerítették volna ki: az új cég (Szakácstündér) újabb 10 évre “birtokon belülre” került volna, alvállalkozójának a jelenlegi szolgáltatót (Klassz Menza) nevezte meg, az új szerződés pedig újabb áremelést tett volna lehetővé, szemben a jelenleg futó szerződéssel” – írja Ferenczi a döntés értelmében elkaszált közétkeztetési pályázatról.

A pályázat és ez egyetlen induló nyertesként való kihirdetése ellen korábban tiltakozott a kerületi LMP és a Momentum, a Kispesti Civilek a Közétkeztetésért az Átalakuló Wekerle egyesület, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Horváth András a Korrupcióellenes Szövetség részéről.

 

Legnépszerűbb cikkeink