Archív cikkek
Elkezdődött a leépítés a Budapest Airportnál is
Az állami mentőcsomagot egyelőre nem vették igénybe, akár a dolgozók 20 százalékát is elküldhetik.
Forgalmának több mint 99 százalékát elveszítette a Budapest Airport, ezért leépítésekre kényszerül – írja a 24.hu. A repülőtér 275 dolgozóját tervezi elküldeni, de mivel számít a forgalom részleges újraindulására, ezért nem egyszerre, hanem több lépcsőben történhet majd a leépítés. A repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. elmondta: „a jövőre vonatkozóan vizsgálják a kormány által bejelentett munkahelyvédelmi csomag egyes elemeinek alkalmazhatóságát”. A munkahelyvédelmi csomagot tehát még nem vették igénybe, de nem zárják ki, hogy később akár ez is segítsen rajtuk.
A repülőtérnél arra számítanak, hogy az idei évre tervezett 17 milliós utasszámot a következő két-három évben sem fogja elérni a forgalom. Az utasok nagy részét szállító Wizz Air május elejétől 16 útvonalon repül, ezzel pedig uralkodóvá vált a budapesti légi közlekedésben: a Budapestről ma induló 12 repülőjáratból 10 hozzájuk tartozik.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében