Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

70 év után feladja a német Vöröskereszt, nem keresi tovább a világháborúban eltűnteket

Létrehozva:

forrás: Shutterstock

2023-mal véget ér ez a misszió, holott még 2019-ben is tízezer megbízást kaptak. De a szervezet folytatja egy másik tevékenységét: a bármilyen más háborúban eltűntek utáni nyomozást folytatni fogja.

Megszünteti a második világháborúban eltűntek felkutatásával foglalkozó szolgálatát a német vöröskereszt (DRK) 2023-ban, hetven évi munka után. A DRK 1953-ben indította az akkori Nyugat-Németország belügyminisztériumának támogatásával a német hadifoglyok, eltűnt civilek és családjuktól elszakított gyermekek felkutatását támogató szolgálatát.

A világháború végének 75. évfordulója alkalmából kiadott hétfői felhívásuk szerint most még érdemes megfontolni a keresési megbízás benyújtását, mert nagyjából másfél évig, 2021. december 31-ig vállalnak még új ügyeket. Azonban 2022-től már nem lesz erre lehetőség, és 2023 végén befejezik a munkát. A kutatók az utóbbi csaknem három évtizedben főleg oroszországi levéltárak adataira támaszkodva dolgoztak. Az egykori Szovjetunióba hurcolt hadifoglyok és civilek millióiról szóló kimutatásokba tekinthetnek be. Átlagosan az esetek 23 százalékában tárnak fel információkat, elsősorban az érintett utolsó tartózkodási helyét és elhalálozásának időpontját tudják megállapítani.

A DRK közleménye szerint az érdeklődés továbbra is jelentős, a keresőszolgálat 2018-ban nagyjából kilencezer, tavaly tízezernél is több megbízást kapott. Az évforduló révén további emelkedés várható, valószínűleg sok család szeretné megismerni a háborúban eltűnt hozzátartozók sorsát, de az érdeklődés később a demográfiai változások, nemzedékváltások miatt minden bizonnyal egyre inkább alábbhagy.

Ugyanakkor a DRK a szövetségi belügyminisztérium támogatásával nemcsak a második világháborúban eltűnt németek után kutat, hanem bármely fegyveres konfliktussal összefüggésben vállal keresési megbízásokat, és ezt a munkát 2023 után is folytatja. Tavaly 2083, egy évvel korábban pedig 2291 menekült kért segítséget elveszített hozzátartozók megtalálásához. A szervezet a menekültügyi családegyesítési eljárásokban is részt vesz, szakértőik tavaly 20 966 ügyben működtek közre külső tanácsadóként.

Legnépszerűbb cikkeink