Archív cikkek

A cseh államfő még egy évre lezárná a határokat, a szakemberek két évről beszélnek

Published

on

Miloš Zeman cseh köztársasági elnök / Fotó: Miloslav Hamřík/Wikipedia

Erre szerinte azért van szükség, hogy az utazások ne okozzanak újabb járványhullámot – jelentette ki Miloš Zeman.

A cseh köztársasági elnök mellett Adam Vojtěch cseh egészségügyi miniszter is megszólalt az ügyben, szerinte az emberek szabad külföldi utazásának engedélyezésére az idei nyári turistaszezonban „bizonyára nem lehet számítani” – írja az MTI. A miniszter helyettese, Roman Prymula, akit az egyik legjobb járványügyi szakembernek tartanak Csehországban, viszont több ízben is hangot adott azon véleményének, hogy biztonsági okokból „a határokat legalább egy évre, de inkább kettőre, le kellene zárni”.

Csehországban március 16-án korlátozták az állampolgárok szabad mozgását, s elrendelték, hogy az államhatárok átlépése csak indokolt esetekben lehetséges.

A rendelkezést az utóbbi időben egyre többen bírálják, s az ellenzék több politikusa egyenesen alkotmányellenesnek minősíti. A tilalom feloldását követelik az utazási irodák és a turizmusban érdekelt más vállalkozók is, akik számára a szabad utazás létfontosságú, hiszen évente mintegy ötmillió cseh állampolgár tölti külföldön a szabadságát, elsősorban a nyári szezonban. Az utazási irodák szövetsége felszólította a kormányt, hogy közölje legalább a korlátozás várható időpontját. A hatóságok szerint ez azonban nem lehetséges.

„Ma még nem tudjuk, nem jön-e a járvány második vagy harmadik hulláma. Nem tudunk tervezni, de május végén okosabbak leszünk”

– mondta az egészségügyi miniszter.

Csehországban e héttől kezdődően június első feléig fokozatosan feloldják a márciusban elrendelt korlátozások többségét. Ugyanakkor néhány intézkedésnek, köztük az arcmaszkok kötelező köztéri használatának eltörlésére Prymula és Vojtěch szerint a közeljövőben nem lehet számítani. Hasonló a helyzet a külföldi utazásokkal is.

A cseh kormány azonban már tárgyalásokat folytat néhány külföldi partnerével, például Horvátországgal, hogy bizonyos feltételek mellett lehetőséget teremtsenek a csehek tengerparti üdülésére. Andrej Babiš kormányfő úgy nyilatkozott, hogy kétoldalú megállapodások alapján a nyáron cseh turisták utazhatnának továbbá Szlovákiába, Görögországba vagy Bulgáriába is. Mindennek előfeltétele azonban – hangsúlyozzák Prágában – a járványhelyzet kedvező alakulása Csehországban és a szóba jöhető országokban.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version