Archív cikkek

A Fidesz nem szavazza meg a járvány elleni közös európai parlament-i állásfoglalást

Published

on

Fotó: Michel CHRISTEN / EP

A szöveg az egészségügyi kapacitásbővítés és a társadalmi, gazdasági károk mérséklése mellett a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok védelméről is szól. A magyar és lengyel kormányt név szerint is említi mint elfogadhatatlan példákat.

Péntek délután szavaz az Európai Parlament arról az állásfoglalásról, amellyel közös uniós fellépést kérnek a képviselők az egészségügyben és a gazdaságban is. A szöveg az egészségügyi kapacitások növelését, valamint egy ambiciózus uniós költségvetés elfogadását sürgeti, miközben szolidaritásról biztosítja a legrosszabb helyzetben lévő tagállamokat. Az állásfoglalás szövege itt olvasható. A dokumentumot azonban bírálták a fideszes képviselők, mert az kritizálta a magyar kormány vészhelyzeti szabályait, sőt előre megmondták, nem szavazzák meg – írja az Euronews.

Az indítvány a „A demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok védelme” című fejezetben foglalkozik Magyarországgal, ahol úgy fogalmaz, hogy „a nemzeti és/vagy uniós szinten hozott valamennyi intézkedésnek a jogállamisággal összhangban szigorúan a helyzet által

megkövetelt mértéknek megfelelően kell arányosnak lennie,

egyértelműen kapcsolódnia kell a jelenlegi egészségügyi válsághoz, időben korlátozottnak kell lennie, és valamennyi intézkedést rendszeres ellenőrzésnek kell alávetni; az európai értékekkel

teljes mértékben összeegyeztethetetlennek tartja mind a magyar kormány azon döntését, hogy határozatlan időre meghosszabbítja a szükségállapotot, felhatalmazza a kormányt rendeleti kormányzásra határozatlan időre, és gyengíti az Országgyűlés rendkívüli felügyeletét”.

A tervezet kárhoztatja a lengyel kormány lépéseit is.

Az EP-nek ahelyett, hogy hamis állítások alapján támadja a magyar jogállamiságot és ismét a 7. cikkely szerinti eljárást sürgeti az Európai Bizottságnál, inkább a járvány elleni védekezésre kellene összpontosítania – nyilatkozott a döntésről az igazságügyi miniszter az MTI-nek. Varga Judit szerint alaptalanok az alapvető jogok biztosítását megkérdőjelező vádak, mert a magyar koronavírus-törvény minden tekintetben megfelel a jogállamiság kritériumainak. Hozzátette: „vannak más európai országok, akik a mienknél jóval kisebb mozgásteret adtak saját nemzeti parlamentjeiknek a kormány intézkedéseinek felügyeletére”.

„Olyan valótlan állítások alapján ítélnek el minket, minthogy nálunk a kormány gyengíti az Országgyűlés rendkívüli felügyeletét, holott az Országgyűlés a megszokott rendje szerint továbbra is ülésezik” – szögezte le. Hozzátette: mindezt az az EP mondja, „amelynek működése az elmúlt napokban a káoszhoz állt a legközelebb”. „Akik egész nap az EU egységéről beszélnek, azok ismét megtettek mindent azért, hogy még a világjárvány elleni fellépésben se lehessen egységet létrehozni” – fogalmazott.

Az állásfoglalást valószínűleg nagy többséggel szavazzák meg, hiszen az összes nagy frakció, így a magyar kormánypártot a sorai között tudó Európai Néppárt is támogatja – írja az Euronews. A képviselők ezúttal is e-mailben szavaznak, eredmény késő délután várható.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version