Archív cikkek

Elmarad a nagy moszkvai győzelmi díszszemle

Published

on

Fotó: The Presidential Press and Information Office / Wikipedia

A rendezvénysorozat országszerte milliókat mozgat meg, de most inkább törlik, miután már 28 ezer koronavírusos igazolt fertőzött van az országban. A külföldi vendégek meghívását még nem mondták le. A katonai felvonulást később megtartják, miután „visszavonulásra kényszerítettük a fenyegetést”, mondta Vlagyimir Putyin.

Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte csütörtökön a náci Németország felett aratott győzelem 75. évfordulóján megtartani tervezett május 9-i katonai díszszemle későbbre halasztását, írja az MTI. A koronavírus-járvány miatt hozott döntésében Putyin úgy rendelkezett, hogy a Vörös téri díszszemlével együtt az évfordulóval kapcsolatos minden más eseményt is el kell halasztani, köztük a háború résztvevőiről való megemlékezést, az úgynevezett Halhatatlan Ezred vonulását, amely Moszkvában rendszerint több százezres, országosan és nemzetközi szinten pedig milliós tömegeket szokott megmozgatni. Az ünnepségek megtartásának új dátumát nem közölte.

„Az ünnepig, a Győzelem napjáig már kevesebb mint egy hónap van hátra, és most egy nem könnyű, mondjuk ki egyenesen, nehéz választás előtt állunk: a május 9-i dátum is szent számunkra és megfizethetetlen minden ember élete is” – mondta Putyin a kormány vezetőivel tartott online-tanácskozáson. A katonai díszszemlét a Vörös téren és a Halhatatlan Ezred vonulását idén a járványveszély levonulása után fogják megtartani.

„Visszavonulásra kényszerítjük a fenyegetést, amelybe ma beleütközünk, és akkor feltétlenül megtartjuk a május 9-re tervezett rendezvényeket, ezt szeretettel és ünnepélyesen fogjuk megtenni, az idei, 2020-as évben, annál is inkább mert az ideit az emlékezet és a dicsőség évévé nyilvánítottuk” – hangoztatta az orosz vezető.

A moszkvai díszszemlére az orosz vezetés már számos külföldi vezetőt invitált. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője múlt csütörtökön újságíróknak azt mondta, hogy a meghívásokat nem mondták le.

Oroszországban a csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint egy nap alatt 3448-cal, 27 938-ra nőtt az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, ami 14,1 százalékos napi növekményt jelent, és esti jelentések szerint a Covid-19-járvány immár mind a 85 orosz régióra kiterjedt.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version