Archív cikkek

New Yorkban egymás hegyén-hátán fekszenek a holttestek, Röhrig Géza is önkéntes segédmentő

Published

on

Fotó: Bryan R. Smith / AFP

A temetkezési vállalatok nem tudják kezelni a helyzetet. Eddig több mint 76 ezer áldozatot szedett az új koronavírus-járvány világszerte.

Áprilisban a legnagyobb gócpontnak az Egyesült Államok New York állama számít, ahol 3485-en haltak meg az elmúlt hetekben. Az Associated Press csütörtökön egy olyan ravatalozóban járt, ahol 185 holttest tárolását kellett megoldani, miközben a New York-i ravatalozók egyszerre legfeljebb 40-60 esetre vannak felkészülve.

Sok a kényszermegoldás

Pat Marmo, az egyik ravatalozó tulajdonosa napok óta képtelen aludni a stressztől. Egyszerre három telefonon fogadja a megkereséseket, előfordul, hogy az irodai és a két mobil egyszerre csörög. Ilyenkor elnézést kér mindenkitől, hogy csak tömör részvétnyilvánításra van idő, és könyörög a hozzátartozóknak, hogy amíg csak lehet, próbálják a kórházban tartani a holttestet.

A kórházak viszont szintén túlterheltek, és igyekeznek minél hamarabb továbbadni, vagy hűtőkamionokba pakolni azokat a holttesteket, amik már nem férnek el az épületben. Marmónak is ez a megoldás lehetne a legkézenfekvőbb, de csak 6000 dollárért tudna hűtőkocsit szerezni – sokan ugyanis nem adják el, miután megtudják, hogy halottakat tárolna benne. „Szükségállapot van, segítségre van szükségünk!” – mondta a tulajdonos. A hűtőkocsi parkolása sem megoldott egyelőre, így Marmo arra gondolt, hogy az utcájában lévő rendőrörs talán megengedné, hogy használja a parkolójukat. Mindenesetre amíg nincs erre lehetőség, az alagsorban és a kápolnában helyezte el az összegyűlt holttesteket. Mindkét helyiséget légkondicionálóval hűti.

Röhrig Géza is segít New Yorkban
Nyáry Krisztián hétfő délután interjút készített a Saul fia főszereplőjével, Röhrig Gézával Facebook-oldalán. Kiderült, hogy Röhrig – hét év kihagyást követően – ismét mentősnek állt, és jelenleg százezer hozzá hasonló önkéntes dolgozik városszerte. Azt is elmondta, hogy Long Island hamarosan a járvány gócpontja lehet. A színész korábban halottmosdatóként dolgozott New Yorkban, de ezen a szertartáson szigorítottak a járvány miatt: csak muszlim és zsidó elhunytak esetében engedélyezik. Tegnap három koronást mosdattunk, és persze nem pont úgy, ahogy eddig, de még megy ez a dolog. Aztán mindhárman mentek egy online temetésre – mondta Röhrig.

Marmo pénteken egy 36 éves New York-i metróvezető temetését szervezte, aki aközben égett halálra, hogy az utasokat mentette egy lángoló szerelvényből. Tíz ember vehet részt a szertartáson, egymástól legalább 2 méterre elhelyezett székeken – és ez még egy kevésbé szigorú temetésnek számít. Van olyan hely, ahol kordonon keresztül kell a virágokat dobni a koporsókra, sok hozzátartozó pedig csak egyedül, vagy a kocsiablakon keresztül búcsúzhat el elveszített rokonától. Brooklynban a legszigorúbbak a szabályok, ott teljesen kitiltották a látogatókat a temetőkből. A gyászoló hozzátartozók egyetlen lehetősége a búcsúzásra, hogy egy fényképet kapnak a koporsóról, amint azt a sírgödörbe engedik. „Megőrülnénk, ha nekünk kellene így elbúcsúznunk a szeretteinktől, de így is nehéz, hogy mi visszük a rossz hírt ebben a szörnyű helyzetben” – mondta Jackie McQuade szertartásvezető.

Példátlan nyomás

Egy negyedik generációs temetkezési vállalkozó szerint példátlan, ami a napokban történik New Yorkban. A szeptember 11-ei terrortámadás után volt hasonló felfordulás a városban, de mivel ott sok holttest a romok alatt rekedt, ezért a ravatalozókra nem nehezedett ekkora nyomás. Most viszont nem bírják tartani a lépést, főleg, hogy az ő telephelyük közel van az Elmhurst kórházhoz, ami a járvány epicentruma New Yorkon belül.

Olaszországban is hasonlóan fájdalmas korlátozásokról kellett dönteni. „A vírus kétszer öl” – mondta Andrea Cerato, egy milánói ravatalozó munkatársa a BBC-nek. „Először elszigetel a szeretteidtől, aztán nem hagyja, hogy elbúcsúzz tőlük.” A katolikus többségű országban nemcsak a temetési szertartások látogatását tiltották be, hanem a kórházakban is látogatási tilalom van a fertőzésveszély miatt. Olaszországban eddig több mint 16 ezren vesztették életüket a koronavírus-járványban.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version