Archív cikkek
Kétségbeesett levélben kéri a józsefvárosi polgármester a fideszes politikusok segítségét
A józsefvárosi polgármester nyílt levélben kéri fideszes önkormányzati képviselőtársait, lobbizzanak, hogy a kormány vonja vissza az önkormányzati gépjárműadó elvonását.
Nyílt levelet közölt Pikó András józsefvárosi kerületi polgármester DK-s, momentumos, LMP-s és párbeszédes politikusok aláírásával, amelyben arra kéri a helyi fideszes önkormányzati képviselőtársakat, lobbizzanak azért a kormánynál, hogy az visszavonja a szombaton bejelentett gépjárműadó-elvonást az önkormányzatoktól.
Pikó úgy fogalmaz, Arra kérjük Önöket, vessék latba a párton belüli befolyásukat, hogy ezt a józsefvárosiakat sújtó rendelkezést a Fidesz-KDNP kormány vonja vissza.” Emellett azt is hozzáteszi: „Arra is kérjük Önöket, hogy a bajban legalább Önök legyenek szolidárisak a józsefvárosiakkal és csatlakozzanak hozzánk: az önkormányzat által létrehozott segélyalapba befizetett anyagi támogatásukkal és önkéntes munkájukkal segítsenek megakadályozni a járvány miatt veszélybe került józsefvárosi családok ellehetetlenülését.”
A kerület ugyanis segélyalapot hozott létre azoknak, akik rászorulnak, amiben „már több mint 24 millió forint gyűlt össze a járványügyi védekezésre, az egészségügyi és szociális dolgozóink valamint az önkéntesek védőeszközeire, továbbá a legrászorultabbak segélyezésére. Ebbe a segélyalapba a Közösen Józsefvárosért képviselőcsoportunk 12 tagja illetménye nettó 10%-át, havi 550 ezer forintot ajánlott fel”.
A keürlet „megszervezte a 70 év feletti idősek ellátását, új szociális támogatási lehetőséget vezetett be a járvány miatt kritikus helyzetbe kerültek megsegítésére, élelmiszercsomagokkal és 1000 adag ingyenes meleg étellel támogatjuk a legelesettebbeket”, és „miközben a járvány okozta gazdasági válság a költségvetésünk bevételeit várhatóan több mint 1,8 milliárd forinttal csökkenti, a helyi emberek ellátásának és megsegítésének minden feladatát és növekvő kiadását az önkormányzatnak kell viselnie. A kormánytól semmilyen anyagi vagy természetbeni segítséget ebben a munkában nem kaptunk”. Sőt, „a gépjárműadó elvonásával a kormány épp az önkormányzatoktól vesz el forrásokat, a miénktől 185 millió forintot, amit a helyi emberek megsegítésére fordíthatnánk”.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!