Archív cikkek
„A kormány azt a látszatot kelti, hogy egyedül ő tud segíteni”
Népszerű döntés lehet a pártok pénzeinek megvonása, de az önkormányzati elvonás már a kormánypárti szavazókban is kétségeket ébreszthet, mondta a Pesti Hírlapnak Mikecz Dániel politológus. A „nem segít rajtunk az EU” üzenet régi jobboldali hagyományra támaszkodik.
Politikaellenes hangulat van az országban, ami megengedi, sőt népszerűvé is teheti a kormány azon döntését, hogy megvonja a politikai pártok támogatásának felét, mondta el a Pesti Hírlapnak Mikecz Dániel politológus, a Republikon Intézet munkatársa.
A kormány szombaton jelentette be, emellett az 1,2 milliárd forintot jelentő összeg mellett elvonja az önkormányzatok gépjárműadóból keletkezett bevételeit, ami 34 milliárd forintot jelent, és kiváltotta számos önkormányzat felháborodását.
De az ellenzéki pártoknál is tetten érhető az elitellenes megszólalás, amikor a „NER-oligarchák” járványügyi részvételét kérik számon, mondja a politológus. A pártok forrásainak elvonása csapdahelyzet, ez ellen nem tudnak ugyanis hangosan tiltakozni, mert az népszerűtlen lenne, és a kormánypárti sajtó is felhasználná a pártok ellen – lám-lám, nem akarnak részt venni a küzdelemben.
Végzetes lehet az ellenzéki pártok egy részének
Maga a pénzek elvonása leginkább a Fideszt érinti, hívja fel a figyelmet Mikecz, mert a párttámogatás a listás eredményhez van kötve. De mivel most a kormány kommunikál, nincs olyan jelentősége, mennyi pénzt veszít a Fidesz, mert a párt amúgy is régóta a kormánykommunikáció által juttatja el az üzeneteit az embereknek.
Az ellenzéki pártokat érzékenyebben érintheti az elvonás, a Jobbikot a korábbi Állami Számvevőszéki (ÁSZ)-büntetés is sújtotta, nem nagyon tudtak ezért kampányolni az EP-választás előtt. Lehet, az ellenzéki pártoknál elbocsátások következnek. A parlamenti frakcióval rendelkező pártoknak külön támogatás jár, de a MKKP-nak vagy a Momentumnak nincs ilyen. Ráadásul az MKKP a támogatást gyakorlatilag felosztotta közszolgálati célok megvalósulására.
Mivel azonban jelenleg mindenki a koronavírussal foglalkozik, a pártok talán nem szenvedik meg annyira ezt a pénztelen időszakot, és választás, kampány sincs a napirenden. Más kérdés, hogy mi lesz később, korábban Orbán Viktor már bedobta azt az ötletet, hogy a pártok ne kapjanak állami támogatást, mondja Mikecz, ha véget ér a veszélyhelyzet, lehet, hogy bevezetik ezt a modellt, ezt még nem lehet tudni.
A kormány régi reflexekre játszik rá
Bár tehetné, az ellenzék nem azt hangsúlyozza, hogy a kormány a teljhatalommal a kezében rögtön igyekszik a politikai ellenfeleit ellehetetleníteni, mondja az elemző, mert ez egy kevesebbek számára egyértelmű és fontos üzenet. Inkább arról beszélnek, hogy no lám, a kormány elvonja a pénzt az önkormányzatoktól, holott azok feladata gondoskodni az idősekről, ez olvasható az állami plakátokon is. Ezt megértik és elfogadják a semleges vagy kormánypárti szavazók is, az ellenzékiek pedig arra figyelnek inkább inkább, hogy a kormány a demokráciát gyengíti. A párttámogatás témájában a Fidesz amúgy is kommunikálhatná azt, hogy saját magát érinti leginkább.
A kormány azt a látszatot kelti, hogy most egyedül ő tud segíteni, az ellenzéki pártok okvetetlenkednek, az EU késlekedik, nem segít,. Ez az „egyedül vagyunk, csak magunkra számíthatunk” attitűd, aminek erős hagyományai vannak akár a magyar jobboldalon, de a lengyel jobboldalon szintúgy. Ott a „minket cserben hagytak” narratíva is él, ahogy nálunk is felemlegeti a jobboldal leginkább 1956 kapcsán.
Nálunk a kormány a kínai járványügyi segítség hangsúlyozásával a keleti nyitást is igazolni akarja, és az EU ostorozásával is a régi, még a migrációs ügyekkel kapcsolatban kialakított, „a Nyugat zsákutcába került” üzenetet erősítik. Az igazi erő és fiatalság a V4-ben és Kínában van, sugallja Orbán, és lehet, hogy a járványügyi statisztikák is őt fogják igazolni, mert Nyugaton nagyobb az idősek aránya, mint nálunk a térségben, tovább élnek az emberek, és emiatt több a veszélyeztetett, több lehet az áldozat.
Az összefogásmantra után jönnek majd a viták
A „most nincs itt az ideje a politizálásnak, fogjunk össze” kormányzati üzenetről a politológus azt mondja, jelenleg olyan intézkedéseket kell meghozni, amelyek széles támogatottsággal lehetnek hatékonyak. A kormánynak megvan a kétharmada a Parlamentben, de kívánatos a politikai konszenzus. Ugyanakkor a kormány tud gesztusokat tenni a kétharmad miatt az ellenzéki pártoknak, erre kevés példát látunk. És, mivel társadalmi támogatottság szintjén nincs Fidesz-kétharmad, ha ilyen gesztusokat nem tesz, az ellenzéki szavazók nem fogják annyira támogatni.
Például mennyire értenek egyet az ellenzéki szavazók a katonák piacokra rendelésével? Emellett társadalmi elvárás is, hogy most, ezekben a nehéz időkben ne legyen széthúzás, pártoskodás, most nem támogatja ezt a társadalom, de, hívja fel a figyelmet Mikecz, előbb-utóbb visszatér a demokrácia dinamikája, ahol politikai ellenfelek vannak.
A járvány közbeni és utáni gazdasági válságkezelés már elő fogja hozni ezeket, mert itt már különböző ideológiák más-más válaszokat hoznak. Például a munkavállalókat vagy munkáltatókat kell támogatni egy ilyen foglalkoztatási válság idején? Legyen alapjövedelem, vagy maradjon az álláskeresési járadék 3 hónapig? Hamarosan élesen fel fognak vetülni ezek a kérdések.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!