Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Bepanaszolja a kormányt a teljhatalomtörvény miatt az Európai Bizottságnál a Párbeszéd

Létrehozva:

Alaptörvény-ellenes és az EU alapszerződéseit is sérti két Párbeszéd-politikus szerint a teljhatalomtörvény.

Az Európai Unió jogát sérti a Párbeszéd szerint az koronavírus elleni védekezésről szóló törvény, amely elfogadása után a kormány immáron rendeletekben tud kormányozni nem egzaktan meghatározható ideig, és akár 5 év börtön is kiszabható rémhírterjesztésért. A párt szerint a bizottságnak kötelezettségszegési eljárást kellene kezdeményeznie „a magyar kormánynak a koronavírus-járvány ürügyén elfogadott, ám az azzal szembeni védekezés szempontjából szükségtelen és aránytalan törvényével szemben”.

Az panaszt benyújtó egyik képviselő, Szabó Tímea szerint a törvény Alaptörvény-ellenes is, „hiszen már a megalkotás előtt, a rendeletek ismerete és jóváhagyása nélkül határozatlan időre hosszabbítja meg a később megalkotott rendeletek hatályát. Ez az Alaptörvény szövegszerű tartalmával ellentétes, mert az megköveteli a megalkotott rendelet jóváhagyását”. És a hatalommegosztás elvét is sérti a felhatalmazás a párt szerint.

A másik benyújtó Jávor Benedek szerint az EU alapszerződéseit is sérti a törvény. „A felhatalmazási törvény egyértelműen sérti az Európai Unióról szóló szerződés 2. pontjában foglaltakat a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok érvényesülése szempontjából.” „A rémhírterjesztésre vonatkozó, rendkívül rugalmasan értelmezhető klauzula a szólásszabadság szükségtelen és aránytalan sérelmét okozza.”

A kormány tagadja, hogy határozatlan idejű felhatalmazást kapott volna, a járvány végével véget ér a felhatalmazása is. A megjelenő kritikákat, melyek széles körűek, a kettős mérce és a boszorkányüldözés kategóriájába sorolja.

Legnépszerűbb cikkeink