Archív cikkek

Kelet-Európa még tartja magát, de a járvány fokozódása elkerülhetetlen

Published

on

Fotó: Maxym Marusenko / NurPhoto via AFP

Európa keleti részén eddig összesen annyi halálesetet regisztráltak, amennyit dél-európai országokban egy délután alatt.

Egy hónapja jelent meg az új koronavírus Kelet-Európában, de úgy tűnik, a „vasfüggöny” mögötti országok továbbra sem jutottak el a tömeges megbetegedések szakaszáig. Kijev, Bukarest és Minszk sem vált gócponttá, és az Operatív Törzs Magyarországon is arról beszél, még csak a csoportos szakaszban vagyunk. Az eddigi kelet-európai halálesetek száma összesítve sem éri el a háromszázat, miközben Spanyolországban egy rosszabb délutánon halnak meg ennyien. Minek köszönhető ez a jelentős különbség?

Időben léptünk

Ahogy azt Müller Cecília országos tisztifőorvos kijelentette: sikerült ellaposítanunk a járványgörbét. Ez azt jelenti, hogy a fertőzések száma nem ugrásszerűen, hanem fokozatosan emelkedett. „Ebben a régióban hamarabb kapcsoltak az intézkedésekkel, míg nyugaton akut módon jelentkezett a probléma. Viszont ha a görbe elkezd exponenciálisan nőni, a kevés egészségügyi kapacitásunk óriási probléma lehet” – mondta a Pesti Hírlapnak egy neve elhallgatását kérő szakértő.

Szlovákiában és Lettországban több mint 300 fertőzöttet regisztráltak, még sincs halálos áldozata a járványnak. Grúziában és Fehéroroszországban sincs haláleset. A fehérorosz elnök arra szólított fel, hogy az emberek vodkával és szaunázással előzzék meg a koronavírust, és az ország futball-ligája sem állt le. Ukrajnában, ahol 44 millióan élnek, 13 halálos áldozatnál azonosították eddig a COVID-19-et. Magyarországon 16 áldozata van, a kelet-európai országok közül ennél többen csak Csehországban, Lengyelországban és Romániában haltak bele a járványba.

„A különbség az lehet, hogy az adott országban mi minősül koronavírus általi halálesetnek. Nem mindenkinél végezték el a teszteket, ezért előfordulhat, hogy más alapbetegsége volt az elhunytnak, és annak tudták be” – mondta dr. Ócsai Lajos járványügyi szakember a Pesti Hírlapnak. „A lakosság korösszetétele is fontos különbség lehet, például Észak-Olaszországban nagyon sok idős él” – tette hozzá.

Elkerülhetetlen a tömeges megbetegedés

Az Operatív Törzs egyre többször említi a járvány következő szakaszát, a tömeges megbetegedésekét. Felvetődhet a kérdés, hogy ha egy hónapig sikerült elkerülni a robbanásszerű növekedést, vajon megúszhatjuk-e ezt a szakaszt. „Egy olyan betegségnél, amit ekkora arányban hordoznak enyhe tünetekkel, a tömeges megbetegedések szakaszát csak elnyújtani lehet, elkerülni nem” – mondta dr. Ócsai. „Korai lenne bármit mondani Kelet-Európára nézve. Még nagyon a járvány elején vagyunk, sok az ismeretlen, változó tényező, egy hónap alapján nem lehet megjósolni a terjedés további ütemét. Mindenesetre az Európai Unió nagy gyengesége, hogy nem tud egységesen reagálni a járványra, különböznek a tagállamok definíciói” – tette hozzá egy másik, névtelenséget kérő virológus.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version