Archív cikkek

Diktatúra, EU-s kizárás, bizottsági aggályok – sok kritikát kap a teljhatalomtörvény

Published

on

Fotó: Aris Oikonomou / AFP

A nemzetközi sajtó jelentős képviselői, politikusok, sőt az Európai Bizottság elnöke is aggódik a rendeleti kormányzást lehetővé tevő magyar törvény miatt. Erős vélemények láttak napvilágot.

Nagy nemzetközi visszhangja van a keddtől érvényes koronavírus elleni, teljhatalmat és rendeleti kormányzást biztosító törvénynek. A Politico idézi Ursula von der Leyent; egy nappal a törvény elfogadása után az Európai Bizottság elnöke úgy látja, a különleges, járvány miatt bevezetett intézkedéseknek és felhatalmazásnak nem szabad meghatározatlan időre szólniuk, és tisztelniük kell a szólásszabadságot. Mint ismert, a korlátlan idejű felhatalmazás és a rémhírterjesztés szigorítása is az ellenzék kritikái között szerepelt a törvény vitájában. Von der Leyen nem említette név szerint Magyarországot, írja a lap, de a megjegyzései Orbán kritikusait idézik.

Az elnök azt is közölte, hogy az intézkedéseknek nem szabad feláldozniuk az EU-s alapító iratokban szereplő alapértékeket. A demokrácia nem működhet szabad és független média nélkül, és a jogbiztonság, a szólásszabadság ezekben a bizonytalan időkben is létfontosságú. Szerinte minden lépésnek szigorúan a szükségesség és arányosság keretein belül kell maradnia. A kormányoknak pedig biztosítaniuk kell, hogy az intézkedéseiket időről időre ellenőrzik. Von der Leyen hozzátette, a Bizottság rajta tartja a szemét az intézkedéseken.

„Az EU-nak cselekednie kell, és rá kell vennie Orbánt, hogy változtasson. Vagy egyszerűen ki kell zárnia Magyarországot” – Matteo Renzi egykori olasz miniszterelnök, az Európai Tanács korábbi elnöke írta ezt ki hétfő délután a Twitterre. Renzi a centrista, kereszténydemokrata Demokrata Párt politikusa.

A Washington Post és a Slate rendszeres publicistája, Anne Applebaum sem fukarkodott a jelzőkkel: „És itt van. Az Európai Unió első diktatúrája. Egyik felhatalmazás sem szükséges a vírus elleni harchoz. De segíteni fognak az ellenzék szétzilálásában, leginkább majd akkor, amikor kiderül, hogy a kormánynak nincs jobb terve” – írta ki a Twitterre.

A kormány tagadja, hogy a törvény ellenőrzés nélküli felhatalmazást adna neki, és azt is, hogy nincs végpontja – a Parlament felügyeli, és a járvány vége lesz a végpontja. Ezt az érvelést osztja a köztársasági elnök is, Áder János ezért írta alá már hétfő délután a törvényt.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version