Archív cikkek

Hazánkba jön Ferenc pápa

Published

on

Fotó: Alberto Pizzoli / AFP

Magyarországra látogat Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 20-i zárónapjára.

Ferenc pápa hazánkba érkezését hivatalosan még nem erősítette meg a Vatikán, de a közmédia más forrásból is úgy értesült, hogy ősszel várható az egyházfő magyarországi útja. Magyarországon utoljára 25 éve járt egyházfő, akkor II. János Pál pápa látogatott el hazánkba.

Ám addig is egyfajta magatartás kódexet állítana fel Ferenc pápa: böjti üzenetében ugyanis a digitális eszközöktől való önmegtartóztatásról szólt. Arra intette a hívőket, hogy kapcsolják ki a tévét, ne nyomkodják a telefonjukat, inkább isten igéjén gondolkodjanak.

Az üzenetet később részletekbe menőbben is kifejtette: arról beszélt, hogy a nagyböjt jó arra, hogy a pletykákat, szóbeszédet és haszontalan csevegést elengedjék a hívek. A Jézus negyvennapos sivatagi böjtjének emléket állító időszak Ferenc pápa szerint ellenkulturális jelenség. Ma nem szokás csendben elvonulni az élet zajától.

„Túl sok verbális erőszakkal szennyezett környezetben élünk, bántó és támadó szavak között, amelyeket az internet felerősít. Elárasztanak az üres szavak, reklámok” – áll a pápai üzenetben.

A pápa beszéde a technológiai sajtóban leegyszerűsítve jelent meg, úgy, hogy Ferenc megkérte a katolikusokat, hogy a nagyböjtben ne trollkodjanak. Emellett érdekes az is, hogy a fenti gondolatok bármelyikével találkozhatunk egy slow életmódról szóló önsegítő könyvben is. Kivételt talán csak az isten szavára való figyelés jelent.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version