„Jelenleg önmagunk teljes kizsigerelésével dolgozunk”

A Magyar Orvosi Kamara több szeretne lenni a jövőben egyszerű szakmai szervezetnél, az egészségügy teljes reformjára szeretne hatással lenni – erről beszélt a Pesti Hírlapnak dr. Lénárd Rita, a szervezet decemberben megválaszott alelnöke.

– Ha most mi beteg-orvos viszonyban találkoznánk, és én vagyok a magyar egészségügy, akkor hány évet adna nekem, mit diagnosztizálhatna nálam?

– Egy teljes káoszt. A szerencsén múlik, hogy a beteg milyen ellátást kap. De nem tudom azt mondani, hogy jó vagy rossz az egészségügy, hanem azt, hogy rendkívül egyenetlen az ellátás. A szétaprózottság a legnagyobb gond. A magyar egészségügynek sok helyen van betegsége. A legrosszabb talán a budapesti ellátás, ha tetszik, akkor az ország szíve betegeskedik. Rengeteg kórház, ötvenvalahány telephely van a fővárosban, ehhez képest nagyon kevés az orvos, nővér és szakdolgozó.

– Ha nem változtatunk a kezelésen és mindent úgy folytatunk, ahogy az elmúlt években, mikor fog a krónikusból állapotból nagyon súlyosra fordulni a helyzet?

– Tévedés, az elmúlt évtizedekben nem kezeltük sehogy sem. Olyan leépülési folyamatok indultak meg, hogy egy orvos van egy osztályon, és ha az az orvos elmegy, vagy sajnos meghal, akkor be kell zárni az osztályt. De ez nem csak utolsó évek eredménye: a rendszerváltás óta nem nyúltak hozzá érdemben az egészségügy struktúrájához. Itt-ott voltak próbálkozások, de vagy nem sikerült, vagy nem is volt érdemi próbálkozás. Napjainkban viszont már kritikus állapotban végzünk tűzoltást. Fejvesztett a kapkodás: ha valahol elvész az utolsó orvos is, akkor magasabb fizetéssel csábítanak el orvosokat máshonnan, de akkor a másik helyen lesz orvoshiány. Az utóbbi pár hónapban talán megmozdult valami, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium elemzést is írt, de hivatalosan nem tudunk még olyan változtatásokról, ami mellé a Magyar Orvosi Kamara oda tudna állni.

– Már találkoztak a kormánnyal, mit tapasztaltak?

– Kincses Gyula elnök úr találkozott Kásler Miklós miniszter úrral, de az inkább protokolláris látogatás volt. Az első szakmai egyeztetés Horváth Ildikó államtitkár asszonnyal történt, ahol bár beszéltünk a bérrendezés fontosságáról, de elmondtuk, hogy az önmagában nem fog segíteni. Nekünk az a célunk, hogy az egészségügy meggyógyuljon. Én azt mondtam el a kamarai választás előtt, hogy a hálapénz, a hierarchia és a hiánygazdálkodás ellen fogok harcolni. A hálapénz erősít egy káros hierarchiát, a hiánygazdálkodást talaján pedig tovább romlik a helyzet.

– A béremelésről sok szó esik, bruttó másfél milliós fizetést szeretnének szakorvos alapbérnek. De ezen kívül mi hiányzik a stabil ellátáshoz?

– Ha ez a struktúra marad, akkor minden erőfeszítés hiábavaló. Nem elég a pénz, hanem ki kell vezetni a hálapénzt, átlátható betegutak kellenek, hogy a beteg gyorsabban és általa is érthető módon jusson el a megfelelő orvoshoz. Hetven éve mérgezi az egészségügyet a hálapénz. A hivatás tisztaságát, méltóságát és becsületét is azzal tudjuk visszaszerezni és megőrizni, ha ezt felszámoljuk. Nem fordulhat elő, hogy korrupció legyen az orvos-beteg kapcsolatban. Az már ma is büntetendő cselekmény, ha egy orvos előre kér valamilyen pénzt. A beteggel való bizalmi kapcsolatot rontja meg a hálapénz. De megrontja az orvosok közti kapcsolatot is: nem engedi a tanítást, az oktatást, hiszen nem adnak át műtéteket a fiataloknak, mert akkor elvesztik a hálapénzt.

– Állandó téma, hogy melyik budapesti kórházba menjünk, ha valamilyen baj van. Ön meg tudja mondani, hogy hova menjen vagy ne menjen a beteg?

– Pillanatnyilag nem, annyira szétaprózódott a fővárosi kórházi ellátás. Vannak olyan centrumok, amik megfelelnek a 21. század követelményeinek, például a friss szívinfarktus-ellátás és a stroke-ellátás csodálatosan jól működik. Ugyanakkor előfordul, hogy egy sürgősségihez nem kapcsolódik neurológia, amely segítene egy stroke-ot felismerni. Budapestet négy központi kórház, úgynevezett szuperkórház képes lenne ellátni, ahol minden ellátást megkaphat, most viszont azon múlik sokak állapota, hogy a kórházak melyikére kerül. Azért kell a központi kórház, hogy az a viszonylag kevés szakember és az a technológia egy helyen, de biztosan elérhető legyen.

– Tehát Budapesten is kórházakat kellene bezárni a jobb ellátásért. De egy kórház bezárása általában mindenhol érzékenyen érinti a helyi közösséget. Budapesten ugyan marad helyben kórház, de mi történik vidéken?

– Vidéken, azt kell mondjam, jobb a helyzet. Ott a megyei kórházak képesek mindent ellátni. Viszont a kisebb kórházakhoz ugyanúgy ragaszkodik a lakosság. Önkormányzati vagy országgyűlési választást lehet elveszíteni egy kórház bezárásával. Kimondom: igen, be kell zárni kis kórházakat. Ezekben nincsen meg minden szakterület, nem biztonságos az ellátás. Egy-két szakember van, akik ha kiesnek, akkor borul az egész ellátás a környéken. Meg kell magyarázni, hogy jobb és összetettebb ellátást tudunk a nagyobb centrumokban adni, hogy nem veszítünk a kórházbezárással. De nagyon fontos, hogy egyúttal megteremtsék a megfelelő betegszállítást vagy utazást a centrum kórházba azoknak, akinek nincs autója.

– Majdnem 39 ezer orvos dolgozik Magyarországon a hivatalos statisztika szerint, amire az elmúlt 30 évben nem volt példa. Közben orvoshiányról beszélünk. Hol vész el ez a sok szakember?

– Nem tudjuk, hogy hol dolgoznak. Lehetnek magánellátásban, külföldre ingázhatnak kéthetes váltásokban, és persze vannak az állami ellátásban is. Bérverseny van, ezért sokan nem az állami ellátást választják munkahelyüknek. Ezért próbál a Magyar Orvosi Kamara elfogadható bértáblát összeállítani, hogy az osztrák bérek körülbelül ötven százalékát megkapja egy magyar orvos, ami nagyjából megfelel a román orvosbérnek. A hiány miatt sok orvos huszonnégy óra után még egy fél vagy egész műszakot kénytelen bevállalni. Ez veszélyezteti a betegbiztonságot. Beülne egy olyan kamionsofőr mellé, aki egy napja vezet?

– Miért fizessem be a TB-t az államnak, ha van magánellátás is? Betegként jogos elvárásom lenne, ha van egy gyógyítható betegség, akkor gyógyítsanak is meg, ne várólistákat kelljen figyelni.

– Az emberek szerencsére inkább meggyógyulnak, a probléma, hogy nem stabil az ellátás. Nagyjából két finanszírozási út lehetséges. Lehet nagyon magas járulékbefizetést kérni az emberektől a szolidaritás jegyében. Ez történik Franciaországban, ahol nagyon magas a befizetés, és nagyon magas minőségű az ellátás. Van az anyagilag megosztott rendszer: aki nagyon sokat fizet, tökéletesen ellátást kap, aki meg csak keveset tud fizetni, az éppen csak minimálisat kap, például életmentő sürgősségi ellátást. A Közép-Európai országoknál azt gondolom – de nem vagyok egészségpolitikus –, hogy nagyon hiányzik egy úgynevezett alapcsomag, ezt tartanám fontosnak meghatározni.

– Van egy ilyen összeg, ez 7700 forint.

– De ez nem alapcsomag, ez a befizetett alapösszeg, és nem tudom, hogy ezért mit kapok. Ezt át kell gondolni, rendkívül hosszas előkészítést, tájékoztatást és sok embert igényel. Azt kell mondjam, hogy a mai körülmények között, az, hogy „mindenkinek, mindent, azonnal, ingyen” nem megy sehol sem.

– Segít, ha a rendelők, várók, mosdók ki lesznek festve, miként azt a miniszterelnök megígérte?

– Ez nagyon látványos dolog lesz, valóban. Ha az ember bemegy valahova és az tiszta, akkor az jó benyomást kelt. De ez nem fog segíteni a betegellátáson.

– Január végén bejelentették, hogy felélesztenék a Magyar Orvosok Szakszervezetét. Annyira nem elégedettek a mostani szakszervezettel?

– Két célunk van. A kamarának érdekvédelmi szerepe nincs, tehát a sztrájktárgyaláson a kormánnyal folytatott párbeszéd a szakmai véleményezésre, javaslattételre korlátozódik. A jelenlegi tárgyaló szakszervezet az EDDSZ, melynek nagyon kevés orvos tagja van. A kollégák részéről jelentkezett nagy igény egy orvosokat tömörítő szakszervezetre. Másrészt önmagában a tárgyalásokat nem tekintjük eredménynek. Amennyiben nem sikerül megegyeznünk, akkor a tiltakozás egyik formáját, az önként vállalt többletmunka-szerződések felmondását fogjuk választani.

– Ha ezt meglépik, mit tapasztalhatnak a betegek?

– Előfordulhat, hogy egyes kórházak ellátórészlegeit egy időre be kell zárni, át kell adni másik kórháznak az ügyeletet. Miért? Az orvosok a normál munkaidőn túl heti nyolc óra többletmunkára kötelezhetők. Ezen felül van az önként vállalható heti tizenkét óra, ami régebben az ellátás biztonságát szavatolta, ma már azonban erre építik az ellátást, az orvoshiány miatt. Ha ezt több kolléga egy adott osztályon felmondja, akkor nem fognak tudni ügyeleti beosztást készíteni. Akkor az adott kórházban az ügyeleti ellátást vagy nem tudják megszervezni, vagy rettenetesen drágán, külső munkaerővel, sokkal több pénzért tudják megszervezni. Fontos, hogy ezt egyszerre minden helyen nem alkalmaznánk, mert az veszélyeztetné a betegeket.

– Jól értem, ha az orvosok csak a törvényi kötelezettség szerint vállalnák a munkaidejüket, összeomlana az ellátás?

– Jelenleg önmagunk teljes kizsigerelésével dolgozunk. Az orvos, a szakdolgozó, a beteget az utolsó pillanatig védeni akarja, de eljutottunk el arra a pontra, hogy ha nem lépünk, akkor állandósul a helyzet, ami a betegek veszélyeztetésével jár. Azt gondolom, hogy kényszerhelyzetben választ kapunk a nyomásgyakorlásra. Pozitív választ.

– Ha a betegnek az önök ilyen jellegű tiltakozásából csak gondja származik, miért állnának önök mellé?

– Ha nem segít a lakosság, ha nem állnak mellénk ebben a harcban, akkor továbbra sem lesz prioritás az egészségügy. Nyilván nem mindenki érzi egyformán, de reménykedünk abban, hogy megfelelő kampánnyal, megfelelő beszéddel, el tudjuk magyarázni, hogy mit szeretnénk, hiszen most már mindenki látja, hogy az egészségügy milyen rossz irányba tart.