Gondolatfutam vagy előszél?

Tegnap a magyar parlamentben egy kereszténydemokrata képviselő azt javasolta, hogy Magyarország, ha kell, lépjen ki az emberi jogok európai egyezményéből, mert így az Emberi Jogok Európai Bírósága nem dönthetne magyar ügyekben. A Fidesz frakcióvezetője hamar reagált: a kormány soha nem tárgyalt olyan előterjesztést, amely az Emberi Jogok Európai Egyezményének felfüggesztésére vagy felmondására irányult volna. Az Országgyűlés az egyezményt 1993-ban ratifikálta, ezzel az a hatályos magyar jogrendszer része. A kormány a börtönbizniszről indít nemzeti konzultációt, nem az Emberi Jogok Európai Egyezményéről.

Lehetséges, hogy az a párt, amelyik akkor is maradna az Európai Néppárt kebelén belül, ha a Fidesz távozik, e szándékát legalábbis gáncsoló partizánakcióba fog anélkül, hogy erről koalíciós társát informálná? Vagy a kommunikációs dzsungelben újabb ösvényt vág a kormány, nem csak hazai használatra? Ismerve az ötletet felvető ügyvéd urat, tevékenysége alapján aligha nevezhető a T. Ház fenegyerekének, nézetei közelről sem fedik a Mi Hazánk mozgalom alapelveit. Bizonyítani akar, hogy ő is tud bánni a pattintós ostorral, vagy csak egy előírt koreográfia szerint előre fut? A mantra ismerős: a strasbourgi ítéletek mögött szerinte globális hatalmi érdekek és csoportok érdekei húzódnak meg, ezért „itt az idő, hogy elgondolkodjunk az Európai Emberi Jogi Egyezmény felmondásáról, vagy legalább bizonyos pontjainak felfüggesztéséről”.

Feltételezésekbe nem bocsátkoznék, de felsorolni is nehéz, hogy hány kifejezésnek, elméleti alapvetésnek, egyezménynek és szervezetnek üzent már hadat rövid tíz év alatt ez a koalíció, hogy saját szája íze szerint újraírjon bevett fogalmakat, átértelmezze a demokrácia és a jogállam nem gránitszilárdságú téziseit. Ráadásul a kurzus még saját törvényeit sem tartja tiszteletben, ha pillanatnyi érdeke úgy kívánja.

De azért mégis ugye, az emberi jogok…

Kizárt, hogy különösebb nemzetközi felzúdulás nélkül rá lehetne csapni az emberi jogok európai egyezményére az ajtót – amelyhez hazánk a rendszerváltás hajnalán, 1990-ben őszén csatlakozott – pusztán azért, mert a szerződés meghatározó lépése az Emberi Jogok Európai Bíróságának felállítása volt Strasbourgban, s ez utóbbi meglehetősen sok borsot tör a kormány orra alá. Már csak azért is eszement a KDNP-s javaslat, mert nemrégiben éppen Szijjártó Péter nevezte óriási sikernek, hogy a kelet-közép-európai ország csoportjából Magyarországot választották be az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába. Számára ez a döntés azt deklarálta, hogy a hazai gyakorlatot illető minden vád alaptalan, külső és belső ellenségeink szörnyű ármánya.

Hogy szabad gondolatfutam vagy valaminek az előszele-e a KDNP főügyészének javaslata, korai tippelni. De összerezzenni azért lehet.