Archív cikkek

Csodálatos budapesti dizájnkocsma – kár, hogy nem létezik

Published

on

Egy orosz tervező budapesti épületét ajnározza a nemzetközi sajtó, de azt nem közlik, hol található.

A különleges, budapesti dizájnkocsma, a Buha i rest megoldásairól a legnagyobb nemzetközi építészszakmai oldalak írnak. Az épületet foltos, rozsdavörös padlócsempék borítják, letisztult formákkal operál, az egyik sarokban Pinocchio szobra áll, ráadásul egy „Instagram” feliratot is a földre írtak, hogy nyomatékosítsa: a hely megér egy fényképet.

Az épülettel csak egyetlenegy probléma van: a valóságban nem létezik. A fotórealisztikus látványképekről, amelyeket a Dezeen, az ArchDaily és az Archello is közölt, elsőre meg sem lehet állapítani, hogy nem a valóságot ábrázolják, ezért is verhette át a neves építészoldalakat. De a fiktív hely még a TripAdvisor vendéglátóhelyeket értékelő oldalon is megjelent, sőt a neves hazai művészeti portál, az Artmagazin is írt róla. De az már gyanús lehetett volna, hogy a dizájnkocsmának sehol sem volt feltüntetve a pontos címe, csak annyit írnak a nemzetközi oldalak is, hogy Budapest szívében, illetve Budapest történelmi belvárosában található. Ugyancsak árulkodó, hogy egyik képen sincsenek emberek.

A leírásokban szerepel, hogy egy XX. század elején épült régi textilgyárban alakították ki a helyet, valamint hogy egyik boltíves részében egy Kaws-szobor (az alkotó eredeti neve Brian Donnelly) kapott helyet: Small Lie, azaz Kis hazugság néven. Milyen ironikus, hogy ez a cím magára a helyre is utalhatna.

A fiktív hely tervezője a moszkvai belsőépítész, Roman Pliusz, aki maga is rengeteg fotót közölt Instagram-oldalán a helyről, és paramétereit is leírta, ráadásul minden kommentre válaszol, kivéve azokat, amelyek a hely címére kérdeznek rá. Lapunk megkereste az orosz tervezőt, aki azt írta, a felkérés valóságos volt, de a megrendelő később elállt a projekttől, a beruházás így eddig nem valósult meg. Azt is mondta, nem szeretné, ha projektjét befeketítenénk, ahogy szerinte a magyar sajtóban tették, miközben a nemzetközi médiában pozitívan írtak róla.

ZB

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version