Archív cikkek

Pert nyertek, de jogaikat elvesztették

Published

on

Jogszerűen tartózkodtak az ellenzéki képviselők az MTVA székházában – ez a jogerős bírósági ítélet.

Nem volt jogszerű, hogy jegyzői határozattal kitiltották az országgyűlési képviselőket, majd eltávolították őket az MTVA épületéből – mondta ki csütörtökön a Fővárosi Törvényszék. Ezzel helyben hagyták a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, miszerint az országgyűlési képviselők 2018. december 16-án és 17-én jogszerűen tartózkodtak a közmédia épületében.

Az indoklás szerint a képviselők törvényben meghatározott jogaikkal éltek, mikor a közintézménynak számító MTVA-hoz mentek, ezért az óbudai jegyző birtokháborítási határozata érvénytelen és semmis. A birtokháborítási határozat ellen a DK négy országgyűlési képviselője, Gréczy Zsolt, Oláh Lajos, Vadai Ágnes és Varju László, valamint hozzájuk csatlakozva az MSZP-s Kunhalmi Ágnes indított pert.

A képviselőknek a mostani döntés ellenére sem lesz annyi lehetősége a közintézmények és az állami szervek ellenőrzésére, mint korábban, ugyanis a Fidesz többsége módosította tavaly a képviselői jogállásról szóló jogszabályt – hívta fel a figyelmet Litresits András, Kunhalmi Ágnes képviselője. Ahogy a Pesti Hírlapnak elmondta, a módosítás értelmében a képviselők már csak előre egyeztetett módon és korlátozottan kérhetnek tájékoztatást közintézményektől.

Czeglédy Csaba, a DK képviselőinek ügyvédje lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a döntés Varju László ügyére is hatással lehet, hiszen az MTVA nem tudta bizonyítani, hogy a képviselők jogsértést követtek el, azaz az intézmény vezetői jogszerűtlenül utasították a fegyveres biztonsági szolgálat tagjait a képviselők eltávolítására. Mint ismeretes a DK képviselőjét garázdasággal és súlyos testi sértéssel gyanúsítják az MTVA épületében kialakult dulakodás közben történtek miatt. A vád szerint az őrök által földre vitt Varju kirántotta az egyik biztonsági ember lábát.

TL

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version