Megnézni, ahogy ütik a tanárt

János teljesen kikészült. Nem értette, hogyan fordulhatott elő. Tanár lett, miután a szerzetesi gimnáziumban leérettségiztünk. A mi iskolánkban a fizikaórán annak idején repült a kulcscsomó, csattogott az asztalon a mutatópálca, világosak voltak a szerepek. János kacskaringós életutat bejárva a második Gyurcsány-kormány idején végül egy VIII. kerületi iskolában vállalt osztályfőnöki feladatot. Épp annak a fiúnak az osztályát vezette, aki megrúgta és egy vascsővel fenyegette a szaktanárát. Érintett pedagógusként őt is kérdőre vonták. Fel is mondott hamar.

Az eset egyértelmű korszakhatára volt a tanár-diák viszonyrendszerének, ugyanis ekkor hangzott el először a hatalom, azaz az iskolavezetés részéről, hogy bár a tanuló nem veheti át az órán az irányítást, azért a tanár „az első számú felelős”, hogy az óráján mi történik. Igen, jól értik: a tanár a felelős azért, ha megtámadják. Az eset veszélyes folyamatot indított el.
A mellérendelő, partneri viszony túlhangsúlyozása által a tanár nevelői szerepe leértékelődött, nem egy esetben nevetség tárgya lett, ahogy a Gyalog galopp fekete lovagjaként, kéz és láb nélkül igyekezett dominálni a helyzetet. A keserű tapasztalatok évtizede után, most talán változhat valami. Mára bizonyossá vált, hogy a deviáns gyerekekkel szemben nem a „beszéljük meg, hogy mit szeretnél” liberális alapállása jelenti az új és hatékony pedagógia kibontakozását. De akkor mi?

A közelmúltban felmerült a tantermek általános bekamerázásának igénye. Érzékeny téma, nagyon vékony jég. Nem csupán személyiségi jogi és adatkezelési kérdéseket vet fel, de pedagógiailag sem biztos, hogy kifizetődő. A tanár legerősebb fegyelmező eszköze önmaga elfogadtatása, a bizalom légkörének megteremtése. Ami vagy sikerül, vagy nem, de a kamera biztosan nem segíti. Azt is látni kell, hogy a nagy port felverő esetek a közoktatás összes tanórájára vetítve elenyésző kisebbség. A nyilvánosságra került ügyek a tanár és egy vagy két diák egyedi konfliktusa, semmiképpen nem egy egész országé, de még egy osztályközösségé sem. Azonban azt is szögezzük le: a tanár épp olyan közfeladatot ellátó személy, mint a vonatkalauz, aki – ha szükségét érzi – testkamerát visel. Mert a személyes biztonság garantálása nem jegyvizsgálói vagy pedagógiai specifikum, hanem alap. Szakmától függetlenül mindannyiunknak kijár! Ennek mentén kell konszenzusos megoldást találni.

Ambrus Balázs