Szörnyű megpróbáltatásokon ment keresztül egy idős Iaşi megyei házaspár, miután több mint egy hétig halottnak hitték fiukat, akit – tudomásuk szerint – el is temettek, ám...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kelemen Hunort, Cseke Attilát, Tánczos Barnát és Novák Károly Eduárdot jelöli az alakuló Citu-kormányba.
Romániában a tanárok 56 százaléka nem akarja beoltatni magát – derült ki egy hétfőn közzétett felmérésből, amely a Spiru Haret tanügyi szakszervezet megrendelésére készült.
December 26-án szállítják le az első tízezer adag koronavírus elleni vakcinát.
Orban lesz a képviselőház elnöke.
A 78 éves Pál törvénytelenül adott el királyi birtokot.
Mert féltucatnyi emberi, illetve polgári jogot sért.
A közoktatási minisztérium belefutott a 21. századba: megszületett a budibizottság, amely engedélyezi, hogy az udvarvégi fabudis iskolák mobilvécéket vásároljanak – írja a Főtér.
Keddi ülésén elfogadta a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely, három évig terjedő börtönbüntetést ír elő a romák ellen elkövetett, gyűlöletből fakadó tettekért Romániában.
Bukarestben elakadtak a koalíciós tárgyalások.