A Fővárosi Önkormányzat célja, hogy 2030-ig megfelezze, 2050-re pedig nullára csökkentse a halálos közúti balesetek számát.
Március 20-tól a jelenleginél több busz közlekedik majd a Lánchídon, közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap az MTI-vel.
Több utat is lezárnak az Európai Mobilitási Hét miatt, ezért érdemes figyelnie annak, aki a belvárosban akar közlekedni.
Július elsejétől 5.000 forintra bírságolhatják azt, aki szabálytalanul parkol az e-rollerekkel és a bérelt kerékpárokkal Budapest belső kerületeiben, döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés.
A BKK tavaly októberében tett közzé egy Facebook-bejegyzést, amelyben az utazóközönség által régóta remélt, időalapú mobiljegyről kérdezték meg a követőiket.
Hétfőn Magyarországra látogat Emmanuel Macron francia köztársasági elnök és csúcstalálkozón vesz részt a visegrádi országok miniszterelnökeivel.
Az utasokat a leállás előtt értesítik a korlátozó intézkedések módjáról és idejéről.
Az önkormányzat vizsgálja a lehetőséget, hogy csak a lakók hajthassanak be autóval.
Hiánycikk lett az AdBlue nevű üzemanyag-adalék, emiatt gondok lehetnek a közúti szállítmányozással és a tömegközlekedéssel is.
Kétemeletes lehet az új Nyugati pályaudvar, és elkezdődhet a Déli és a Nyugati pályaudvart összekötő alagút tervezése – ismertette Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója.