Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
A környezetvédők idén a folyó tiszaszalkai kanyarulatában lévő ártéri erdőben gyűjtötték a szemetet két napig, kutatási céllal pedig egy körülhatárolt mintaterület szennyezettségét is felmérték, ahol harmincöt...
Nógrád vármegyében, egy agresszív szenvedélybeteghez hívták ki a mentőt. A férfi hálából fejbe is rúgta a mentőtisztet. Az agresszív embert lelkiismeretesen ellátták ezután is.
Egy konyhai klopfoló volt a fegyvere annak az egri rongálónak, akik kocsikat és ATM-eket tört össze.
Az egyház olyan hely legyen, amely minél nagyobb védelmet tud nyújtani a kiskorúak és a kiszolgáltatott felnőttek számára, hangoztatta Ferenc pápa a tíz éve felállított Kiskorúak...
Az orvosok nem motiváltak, menekülnének a magánszférába. A MOK elemzése szerint nem azért, mert kivezették a hálapénzt.
A jelenleg elérhető létminimum-számításokból kiindulva 2023-ban több mint 900 ezer magyar nyugdíjas kapott a szerény megélhetésre elegendő összegnél kevesebb állami nyugdíjat a Bankmonitor szerint.
Kína a tervek szerint további európai országok, köztük Magyarország állampolgárainak is vízummentes beutazást biztosít március 14-től, „kísérleti jelleggel” – közölte Vang Ji kínai külügyminiszter csütörtökön a...
Derül ki a Republikon Intézet február végi reprezentatív felméréséből.
A Telegraph azt írja, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt szállító konvojt közelében csapódott be egy egy orosz rakéta a déli Odesa városában szerdán. A Protothema görög...