Archív cikkek
Orbán Viktor: Úgy tűnik, június elsejétől szabadulhat fel Budapest a korlátozások alól
Védekezésről, korlátozások enyhítéséről, Karácsonyról és az Európai Parlamentről is beszélt Orbán Viktor a péntek reggeli rádióinterjújában.
„Nem hagyhatjuk abba a védekezést az élet újranyitása után sem” – mondta péntek reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök a járvánnyal kapcsolatban.
A budapesti döntés szombaton születik meg
Orbán Viktor szerint Budapesten nagyon fegyelmezettnek kell lenni, egy rossz döntés miatt a főváros visszajuthat oda, ahonnan el akarták mozdítani. Hozzátette:
már nem az otthonmaradás, hanem a másfél-két méteres szociális távolságtartás és a maszkviselés a védekezés kulcsa.
Mint mondta: ismeri az Operatív Törzs és a polgármesterek álláspontját, de szombaton délelőtt „szeretne még egy kört futni” a szakemberekkel. „Budapest két hét csúszással követheti majd a vidéket” – jelentette ki a miniszterelnök.
Ez azt jelenti, hogy ha a Pest megyei korlátozásokat hétfőn feloldják, akkor Budapesten június elsejétől indulhat újra az élet.
Tervek szerint júniustól az alsó tagozatosok újra visszamehetnének az iskolába, de Orbán ettől fél a legjobban, azt azonban még mindig nem lehet biztosan tudni, hogy tényleg kinyitnak-e idén az iskolák. Ennek eldöntése előtt az óvodák és a bölcsődék ügyeletét kell átalakítani.
A reprezentatív országos tesztelésről azt mondta, az első csatát megnyertük, a vírust megállítottuk, szerinte a másodikat is meg fogjuk, amik a gazdasági válság okozta hatások.
Júniustól visszatérünk a növekedéshez
Attól függetlenül, hogy az ipari termelés nagyot esett, a turizmus pedig leállt, Orbán úgy látja, hogy Magyarország jobban vészelte át ezt ez időszakot, mint más országok az EU-ban. Hozzátette: az áprilisi adatok szörnyűek, de a májusiak kicsit jobbak lesznek, „júniustól kilövünk, gyors léptekkel visszatérünk a növekedéshez” – fogalmazott.
Kiemelte, hogy Magyarország nem a segélyezés, hanem a munkahelyek pártján áll, és biztos benne, hogy ez működni is fog. „Ha kell, holnap reggeltől 100 ezer közfoglalkoztatottat tudunk felvenni” – mondta, hozzátéve, hogy a honvédség is tárt karokkal várja azokat, akik elveszítették az állásukat, de az említett 100 ezer főt 200 ezerre is fel tudják emelni.
Üzent Karácsonynak
Orbán szerint az idősotthonok helyzete miatt nagy felelősség nyomja a főpolgármester vállát, majd elmondta, hogy ő milyennek látja Karácsony Gergelyt:
„ez a típus disznóvágáskor csak a vacsorára jön, és ha vesz egy bútort, azt nem ő szereli össze”,
tehát szerinte a főpolgármester elméleti, és nem gyakorlati ember, viszont most pont a gyakorlati gondolkodásra van szükség.
Magyarországon köszörüli a nyelvét az EP
Az interjúban szóba került az Európai Parlamenti vita is, amiről azt mondta, nem lepte meg, hogy Varga Judit nem szólalhatott fel és nem képviselhette a magyar álláspontot helyette.
„Hamarabb van meg az ítélet, mint hogy meghallgatnák a feleket, sőt az is előfordulhat, hogy meg sem hallgatják az érintett felet”
– mondta, hozzátéve, hogy az egyik legsikeresebben védekező országon, Magyarországon köszörülik a nyelvüket ahelyett, hogy mindenki a védekezésre koncentrálna. Összehangolt támadás részének tartja, hogy az Európai Bíróság csütörtökön kijelentette: a magyar állam jogellenesen tart menedékkérőket Röszkénél. Orbán szerint továbbra is az a céljuk, hogy menekülteket telepítsenek Magyarországra.
Gyöngyöspata – törvény készül a kártérítések ellen
Az interjú végén a Kúria gyöngyöspatai ítéletéről beszélt. „Az a kérdés, hogy a magyarok otthon érezhetik-e magukat a hazájukban” – mondta. Vajon ez egy olyan ország, „ahol egy kisebbség rendszeresen rá tudja kényszeríteni az akaratát a többségre”? „Az nem fordulhat elő, hogy a többségnek idegennek kell éreznie magát a saját hazájában. Ez mégiscsak a bennszülöttek, vagyis a mi országunk” – mondta. „Én is jogi végzettségű vagyok” – mondta a Kúria ítéletét értékelve, majd arról kezdett beszélni, hogy „az ötödik kerületben a Kúria” nem látja, hogy mi van Gyöngyöspatán. Végül ígéretet tett rá, hogy törvényt módosítanak, hogy ilyen kártérítési eset ne fordulhasson többé elő.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!