Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Szentkirályi Alexandra folyamatos rendőri jelenlétet javasol Budapest egyes pontjaira

Létrehozva:

A Fidesz-KDNP frakciója kedden három témában tesz javaslatot a Fővárosi Közgyűlésnek. A javaslatok részleteit Szentkirályi Alexandra ismertette.

A Fővárosi Közgyűlésben három új javaslattal kezdi a munkát a Fidesz-KDNP frakciója, legalábbis ez derül ki Szentkirályi Alexandra frakcióvezető kedd reggeli posztjából.

Szentkirályi Alexandra elsorolta a javaslataikat

A Fidesz budapesti elnöke, volt főpolgármester (majd visszalépett) jelölt a közösségi oldalán azt írta, hogy keddtől Budapesten az új megválasztott képviselőknek kell dolgozniuk a budapestiekért.

Mi, a Fidesz-KDNP frakciója ezt is tesszük. Ma rögtön három témában teszünk javaslatot a közgyűlésnek

– fogalmazott a politikus, közölve, hogy első javaslatuk a rendről és a biztonságról szól.

Rend és biztonság

Ismertetése szerint 2018-ban több mint 22 500 óra, 2019-ben mintegy 37 000 óra közös járőrszolgálatot teljesített a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) és a BRFK, ezt Karácsonyék 2022 órára – azaz majdnem a huszadára csökkentették, és „ennek biztonságunkra, a város rendezettségére gyakorolt hatását mindannyian érezhetjük”.

A Fidesz-KDNP frakciója azt javasolja, hogy a fővárosi rendészek és a rendőrség közös járőrözését növeljék a korábbi szintre, sőt a kiemelt pontokon teremtsék meg a 24 órás jelenlét lehetőségét.

Vizsgálják meg, milyen jogkörökre és személyi állomány fejlesztésre van szükség, hogy Budapest utcái – különös tekintettel az aluljárókra – rendezettebbek és biztonságosabbak lehessenek

– tette hozzá.

A hajléktalanság ügye

A második javaslatuk – a bejegyzés szerint – a főváros egyik legnagyobb problémáját érinti: a hajléktalanság ügyét.

Karácsony helyettese egy interjúban szólta el magát, miszerint a fővárosi önkormányzatnak fogalma sincs hány ember él hajléktalanságban Budapesten, miközben a probléma akkorára nőtt, hogy mára nincs olyan kerülete a fővárosnak, ahol ne lenne bárki számára érzékelhető

– írta Szentkirályi Alexandra.

 

Kiemelte, azt javasolják, hogy haladéktalanul mérjék fel a hajléktalanságban élő emberek helyzetét, vegyék számba, hány hajléktalan él az utcán és a főváros készítsen sürgős intézkedési tervet az ellátórendszer megerősítésére.

Vonja be a témában érintett civil és segítő szervezeteket, egyházakat, hajléktalanszállókat és nappali melegedőket, hogy vissza tudjuk szorítani a közterületet életvitelszerűen használók számát

 – fűzte hozzá.

A harmadik javaslatuk a város tisztaságáról és a városképről szól: „hiába vagyunk Európa és a világ egyik legszebb városa, ha a közterületeken szemétben kell gázolnunk” – fogalmazott.

Kukakérdés

A Fidesz-KDNP frakciója azt javasolja, hogy Karácsony Gergely szereltesse vissza mind a 3000 kukát, amelyeket négy éve távolítottak el, hiszen Budapest gyönyörű utcái és terei nem úszhatnak a szemétben.

Láthatóan a budapestiek magukra vannak hagyva, miközben a szivárványkoalíció mindennapjai munka helyett háttéralkukról és pozícióharcokról szólnak. Ránk viszont számíthatnak a budapestiek. Mi azért dolgozunk, hogy Budapest a benne élőkről, rólunk és a közös dolgainkról szóljon

– zárta a bejegyzést Szentkirályi Alexandra.

Az alakuló ülés

A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése pénteken lesz, de egyelőre még nem tudni, hogy áll majd össze a többség és Karácsony Gergely kivel tud koalíciót kötni. A főpolgármester a Telexnek adott interjújában arról beszélt, úgy véli Magyar Péterék szerelmesek lettek Vitézy Dávidba, mert csak őt hajlandók főpolgármester-helyettesnek megszavazni, viszont akkor ez azt jelenteni, hogy a Fidesz vesztes jelöltje veszi át a hatalmat Budapesten.

Világos volt, hogy jelenleg nincs más, akit támogatnának, de jelölni, nyilvánosan felvállalni még őt sem hajlandó. Nehéz ehhez viszonyulni, miközben számomra természetes lenne, hogy a Tisza Párt jelöljön főpolgármester-helyettest. Elindultak a választáson, a legtöbb mandátumot szerezték, de senki nem azért szavazott rájuk, hogy a zsűriben üldögéljenek, és közben ne vállaljanak felelősséget semmiért. Nem erre kértek felhatalmazást

 – mondta a főpolgármester.

(Kiemelt képünkön Szentkirályi Alexandra, Fotó: Facebook) 

Legnépszerűbb cikkeink