Kiemelt hírek
Újra határellenőrzést vezet be Németország
Átmenetileg visszaállítják Németország minden határátkelőjén az ellenőrzéseket.
A német kormány bejelentése szerint jóval szigorúbb ellenőrzéseket vezetnek be Németország szárazföldi határátkelőin – számolt be róla a Reuters hírügynökség.
A döntés hátterében az áll, hogy ilyen módon szeretnék megfékezni az illegális bevándorlást, valamint megakadályozni a szélsőséges iszlamista terrorcselekményeket.
Az ország az utóbbi időben polgárai védelmét helyezte előtérbe, különösen egy-egy támadást követően, ezzel áll összhangban a jelenlegi intézkedés is. A német belügyminiszter, Nancy Faeser elmondta, hogy a széleskörű ellenőrzésekre az ország minden egyes határátkelőjén számítani kell szeptember 16-tól, a schengeni övezettől függetlenül.
Németország így szigorítja a szabályokat
Az új intézkedés bevezetése lehetőséget teremt arra is, hogy az illegális bevándorlók belépését az országba már a határon megakadályozzák, bár mindez nagy felháborodást váltott ki, és jogilag is vitatható lépés.
A szakértők szerint nem meglepő a határellenőrzés bevezetése, hiszen Németország már hosszú ideje igyekszik szigorítani a migrációval kapcsolatos intézkedéseket, különösen mióta megnőtt a Közel-Keletről érkező bevándorlók, illetve a szélsőséges bűncselekmények száma is – ezek közé tartozott az augusztusi késes támadás is Solingen városában, amelyet az Iszlám Állam vállalt magára, és hatalmas felháborodást váltott ki.
A közelmúltban egyre több késes támadásról számoltak be, amelyek több halálos áldozatot is követeltek. A gyanúsítottak között nagy számban fordultak elő menedékkérők, így a közvélemény egyre inkább a migráció megállítását követelte az elmúlt hónapokban.
A támadásokat követően az országban nőtt a konzervatív és szélsőjobboldali pártok támogatottsága, így a kormány elsődleges szempontjai között szerepel, hogy növelje a közbiztonságot. A legújabb intézkedéstől azt remélik, hogy nő az emberek biztonságérzete is.
A határellenőrzések megvalósítása minden bizonnyal jelentős munkát ró majd a hatóságokra, hiszen Németország Európa egyik legnagyobb szárazföldi területtel rendelkező országa. 9 másik országgal határos, így több ezer kilométeren kell biztosítani a határvédelmet.
Nancy Faeser belügyminiszter arról is tájékoztatott, hogy a kormány a határellenőrzésekkel kapcsolatos intézkedésekről már értesítette az Európai Bizottságot, valamint a szomszédos országokat is, így senkit nem érnek majd váratlanul a változások, amelyek előreláthatóan 6 hónapig tartanak, de később ezt akár meg is hosszabbíthatják.
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Frank HOERMANN / SVEN SIMON / SVEN SIMON / dpa Picture-Alliance via AFP)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója