Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Elektromos autóvásárlást ösztönző akciótervet hirdet a kormány

Létrehozva:

Elektromos autóvásárlást ösztönző programot jelentett be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

„Nincs két hete annak, hogy Magyarországra látogató Hszi csin-Ping kínai elnök, ma pedig egy új megállapodásnak lehetünk tanúi egy sikeres kínai vállalkozás és egy magyar egyetem között” – kezdte beszédét Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy keddi sajtóeseményen, ahol a kínai NIO elektromos autógyártó és a győri Széchenyi István Egyetem között oktatási és innovációs együttműködési megállapodás aláírására került sor a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával – írta meg az Index.

„Minden ilyen együttműködés egy újabb siker a magyar gazdaság számára” – idézi Nagy Mártont a portál. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy „siker mindez azért is, mert hazánk célja, hogy tovább erősítse a gazdaság találkozási pont szerepét, amellyel azt akarjuk elérni, hogy Magyarországon kapcsolódjon össze a kelet és nyugati tőke, illetve a high-technológia. A mai aláírás ehhez a célhoz vezető lépés”.

Elektromos autóvásárlást ösztönző akciótervet hirdet a kormány

Magyarország erős és versenyképes európai autógyártásban érdekelt, ezért szükséges fokozni a teljesítményt, fel kell gyorsítani az elektromos autózás európai térnyerését és a zöld átállást – jelezte a tárcavezető.

„Az elektromos autógyártás fejlesztése nem véletlen, világosan és egyértelműen kell fogalmaznunk: az elektromos autózás jelenti Európa jövőjét, meghatározó szerepe lesz az innovatív megoldásoknak, valamint a nemzetközi együttműködésnek” – fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter, aki szerint ezért fontos, hogy Magyarország erős és versenyképes legyen az autógyártásban.

„Mindenfajta protekcionizmus, büntetővám kérdésköreit butaságnak tartjuk, az együttműködés és a szabad piac és gazdaságellenes lépésnek” – utalt az újonnan megemelt Európai Uniós importvámokra, amely a kínai termékek egy részét érinti. A tárcavezető szerint inkább arra kell fókuszálni, hogy az elektromos autózás átmenetét felgyorsítjuk, ezért európai szintű akciótervet fogadnak majd el.

„A magyar kormány az akcióterv keretében új, európai szintű elektromos autóvásárlást ösztönző programokra tesz javaslatot, amely egyaránt kiváló a vállalatoknak és a háztartásoknak is”

–jelentette be a miniszter.

„A program az új járművekre is kiterjed, illetve használt járművek esetén is az ösztönzésben vagyunk érdekeltek, valamint az akkumulátor újrafeldolgozására is fókuszálunk” – tette hozzá. Ezt az akciótervet július elején mutatják be, illetve a Versenyképességi Tanács július 8–9-i ülésén fogják megismertetni a tagállamokkal. Az elektromos autózás további térnyerését a modulok cseréje, az akkumulátorok, vagy azok egy részének cserélhetősége tovább növeli. A Nio pedig élen áll ebben a technológiában. Nagy Márton elmondta, hogy múlt héten Münchenben látogatta meg a céget, ahol lenyűgözték.

(Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay)

Legnépszerűbb cikkeink