Kiemelt hírek
Klopfolóval vert szét parkoló autókat egy egri férfi
Egy konyhai klopfoló volt a fegyvere annak az egri rongálónak, akik kocsikat és ATM-eket tört össze.
Klopfolóval verte szét az autókat egy férfi Egerben. Az Egri Járási Ügyészség többrendbeli rongálás miatt emelt vádat egy egri fiatalemberrel szemben – írja a HEOL.
A nyomozás során kirendelt pszichiáter szakértő megállapítása szerint súlyos személyiségzavarral küzd az elkövető, ami azonban nem zárta ki a beszámítási képességét a terhére rótt cselekmények vonatkozásában. Ezért büntethető, de elmeállapotát a büntetés kiszabása során figyelembe kell majd venni – tudatta dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.
A férfi nem csak klopfolóval, hanem bombával is fenyegetőzött
A vádirat kilenc vádpontban sorolja fel a terhelt által elkövetett bűncselekményeket, melyek között a rongálások mellett több garázdaság, egyedi azonosító jellel visszaélés, valamint közveszéllyel fenyegetés is szerepel. A bűncselekmények sora 2021 októberében vette kezdetét. A vádlott ekkor Egerben, a Líceum épülete melletti parkolóban minden ok nélkül, pusztán a károkozás kedvéért letörte egy gépkocsi visszapillantó tükrét, majd kihajlította annak valamennyi ablaktörlő lapátját. Ez a magatartása egyben arra is alkalmas volt, hogy másokban megbotránkozást, illetve riadalmat keltsen – írja az Eger Hírek.
A férfi még aznap hasonló módon megrongált egy másik parkoló járművet a Töviskes téren. Decemberben ugyan ezt tette három kocsival a Kallómalom úton, azzal a különbséggel, hogy akkor a sértettek autóiról a rendszámtáblákat is leszaggatta.
2022 őszén a vádlott ismét munkához látott a megyeszékhelyen, ahol újabb három parkoló autóról tépte le a rendszámot, miközben kettőnek az ablaktörlőit is tönkre tette, egynek pedig letörte a visszapillantó tükreit. Mikor ezzel végzett, fogott egy húsklopfolót, és azzal beverte az egyik, már megrongált jármű szélvédő üvegeit, valamint a hátsó lámpáit. Ezzel a klopfolóval a várost járva több utcai bankautomata kijelzőjét is megrongálta, amivel összesen 850 000 forint kárt okozott.
2022. november 26-án a férfi azzal fejelte meg addigi bűneit, hogy kora délután telefonon hamis bejelentést tett a 112-es segélyhívó számra arról, hogy bomba van az egyik egri nagyáruházban, ami hamarosan fel fog robbanni. A hívás nyomán gyorsan azonosítani tudta őt a rendőrség, a fenyegetés hamis voltára így perceken belül fény derült, ezért az áruházat végül nem kellett kiüríteni – közölte portálunkkal Dr. Konkoly Thege László a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivő ügyésze.
A járási ügyészség a vádiratában főbüntetésül végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönt indítványozott az elkövetővel szemben.
Emellett a vádhatóság indítványt tett a terhelt pártfogó felügyeletének elrendelésére, és arra is, hogy a bíróság kötelezze őt nagyobb összegű kártérítés megfizetésére.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Merész Márton)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!