Dél-Korea az élet minden területén minimalizálná az emberek közötti kontaktust

Szaporodnak az érintésmentes és a hibrid boltok; fertőtlenítő és lázmérő-robotok gurulnak a kórházakban, még rá is ripakodnak arra, akin nincs maszk.

Az LG Uplus boltjaiban az ügyfelek már úgy tudnak telefont vásárolni és előfizetést kötni, hogy élő emberrel nem is találkoznak. A gyorséttermekben robotkarok panírozzák és sütik a csirkét, amit guruló kollégáik visznek ki az asztalokhoz. Szöul városa azon dolgozik, hogy létrehozzon egy metaverzumot, egy olyan virtuális teret, amiben a hivatalnokok avatárjai fogják végezni az ügyintézést. Az idősgondozást is mesterséges intelligencia segíti, egy kis kockára hasonlító készülékkel beszélgethetnek, játszhatnak az egyedül élő idősek, vagy kérhetnek tőle akár orvosi segítséget is. A Covid miatt házi karanténba került betegeket is teledoktorok vizsgálják.   

A digitalizált világban felnövő fiatalok számára ez a folyamat nem különösebben megrázó. “Kényelmes, hogy az egyetemi könyvtárból online megrendelem a könyveket, majd ezeket sterilizálva beteszik egy csomagautomatába, nekem csak át kell vennem” – mondta a Guardiannek egy 25 éves hallgató. A kormány által tavaly meghirdetett “Érintésmentes” program a pandémiától függetlenül is megszületett volna, hogy az automatizálással a gazdaság növekedését serkentsék. A világjárvány felgyorsította a folyamatokat; az egészségügytől a szolgáltatásokon át a szórakozásig, az élet szinte minden területéről fokozatosan eltűnik az emberi interakció. A Keimyung Egyetem szociológia professzora, Choi‬ Jong-ryul szerint ennek vannak egyértelmű előnyei is, például a digitális anonimitás, a formaságoktól való megszabadulás, és a szolgáltató szektornak is kevesebb stresszel kell megküzdeni. Dél-Koreában az ügyfélszolgálatok hierarchikus struktúrában működnek, gyakoriak a hatalmi helyzettel való visszaélések, a lakosság 80 százaléka panaszkodik a gapjilnak hívott jelenségre. Az érintésmentesség azonban súlyos társadalmi válságot is előidézhet: “Az emberek elveszítik a közösség érzését, az egymás iránti empátiát és a szolidaritást, mert nincs lehetőségük személyes beszélgetésre, alig látnak emberi arcokat. Egyre többen lesznek magányosak, depressziósak” – figyelmeztetett a szociológus.