Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A hétvégén rendezik meg az idényzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat

Létrehozva:

Fotó: AFP / Giuseppe Cacace

Eldől, ki lesz a világbajnok: a címvédő Lewis Hamilton nyolcadszor, a holland Max Verstappen pedig először nyerheti meg a címet.

A Mercedes brit és a Red Bull holland versenyzője egyformán 369,5 pontot gyűjtött eddig, így a szezon utolsó versenyhétvégéje dönt. Verstappen ugyanakkor annyiban kedvezőbb helyzetben van, hogy a futamgyőzelmek számát tekintve eggyel jobban áll. A holland kilenc, míg Hamilton nyolc versenyt nyert az idén, és pontegyenlőség esetén ez rangsorol.

A két rivális múlt vasárnap emlékezetes csatát vívott a Szaúdi Nagydíjon, ahol a teljesen új, nagyon gyors dzsiddai aszfaltcsíkon a mezőnyt jelentősen leszakítva küzdött a győzelemért. A biztonsági autós szakaszokkal tarkított, piros zászlóval kétszer is félbeszakított versenyen a 24 éves Verstappen minden eszközt bevetett, hogy megakadályozza a nála valamivel gyorsabb Hamiltont az előzésben, egyszer még a pályát is elhagyta igyekezetében. A versenybíróság ezért később öt másodperces időbüntetéssel sújtotta, de az ítélet meghozatala előtt a holland versenyző megpróbálta maga elé engedni 36 esztendős ellenfelét, aki viszont a pályának azon a szakaszán nem akart előzni, a kölcsönös határozatlanságnak pedig ütközés lett a vége.

A futam után természetesen mindkét pilóta azt nyilatkozta, hogy abban a helyzetben nem tudta pontosan, mi is történik, Verstappen ugyanakkor feldúltabb volt, s később hangot is adott annak, hogy jogtalannak érzi a rá kiszabott büntetést. Hamilton és a Mercedes viszont kihasználta a szituációt, a közösségi médiaoldalakon pedig „tiszta győzelemnek” nevezték sikerüket, utalva arra, hogy a holland pályafutása során többször kapott már különböző büntetést szabálytalannak ítélt manőverekért.

A vb-címről döntő hétvégi viadalt ugyanakkor saját bevallásuk szerint mindketten nyugodtan és koncentráltan várják, Hamilton pedig még csak nem is gondol arra, hogy Verstappen esetleg szándékosan kilökné. Ez azért vetődött fel, mert ha mindketten kiesnének vasárnap, akkor a több győzelem miatt Verstappené lenne a világbajnoki trófea.

A csapatok szintén nagy csatát vívnak a konstruktőri vb-címért, melyet az elmúlt hét esztendőben kivétel nélkül a Mercedes hódított el. A stuttgarti istálló 28 pontos előnnyel várja az Abu-Dzabi Nagydíjat a Red Bull-lal szemben.

A világbajnoki címért folyó küzdelem mellett a hétvégi futam azért is sporttörténeti jelentőségű, mert most, pályafutása 349. Forma-1-es versenyhétvégéjén int búcsút a száguldó cirkusznak 2007 világbajnoka, a finn Kimi Räikkönen.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink