Kiemelt hírek
Nem sikerült megegyeznie Karácsony Gergelynek és Márky-Zay Péternek
Mindketten elindulnak az ellenzéki előválasztás második fordulójában, külön-külön.
„Bár én soha nem kértem, Márki-Zay Péter hónapok óta azt hangoztatja, visszalép a javamra az előválasztás második fordulójában. A választás előtti utolsó pillanatban azonban ennek pont az ellenkezőjére jutott. Döntését természetesen tiszteletben tartom. Ennek nyomán külön indulunk a második fordulóban, de mindketten elkötelezettek vagyunk az ellenzéki egység megőrzése és megerősítése mellett” – írta Karácsony Gergely a Facebook-oldalán.
Márki-Zay állítása szerint azért döntött így, mert attól tart, Karácsony akkor sem nyerne az előválasztáson, ha beállna mögé. „A Medián és a Závecz felmérései, illetve a saját nagy mintás kutatásunk is azt bizonyítja, hogy nemcsak Orbán Viktor leváltására, hanem az előválasztás megnyerésére is akkor van nagyobb esély, ha nem én lépek vissza, hanem ő” – fogalmazott a Telexnek.
Az imént említett Medián felmérése szerint Dobrev Klára támogatottsága 37 százalék volt a szavazók között, őt követte a Mindenki Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay, akire 33 százalék szavazott volna, és csak harmadik volt Karácsony Gergely 24 százalékos támogatottsággal. A Závecz Research és az IDEA Intézet előválasztási elemzése szerint pedig Karácsonyt ugyan többen támogatták volna, mint Márki-Zayt, az eltérés viszont elenyésző volt. Arra a kérdésre, hogy ki tudná leginkább legyőzni Orbán Viktort az összes ellenzéki szavazó, valamint az aktív bizonytalanok és titkolózók közös csoportjának egyharmada szerint Dobrev Klára lenne képes. Ő 33 százalékot kapott, míg Karácsony és Márki-Zay 26-ot és 24 százalékot.
Ezután érkezett egy újabb csavar. A Publicus Intézet felmérése szerint, amely a Népszava megrendelésére készült, Karácsony Gergely a legnépszerűbb a bizonytalanok körében, így ő az egyetlen, akinek vezetésével nyerhet az ellenzék a Fidesszel szemben a jövő évi parlamenti választáson. Eszerint a Párbeszéd–MSZP–LMP kormányfőjelöltjével felálló összellenzék a bizonytalanok körében 35 százalékos támogatást élvez, míg Márki-Zay Péter vezetésével – Mindenki Magyarországa Mozgalom – a bizonytalanok 31 százaléka szavazna az ellenzéki összefogásra, és ugyanennyit kapna a bizonytalanoktól az ellenzék, ha azt Dobrev Klára, a DK jelöltje vezetné.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!