Rögös út a csúcsra / A única medalha de bronze

Magyarul a portugál, portugálul a magyar csapatról.

Az Európa-bajnokságra címvédőként érkező portugál válogatott egyben a torna egyik nagy esélyese is. Másodszor készülnek az öreg földrész trónjára, de voltak már másodikok és háromszor bronzérmesek is a kontinensviadalokon.

Bármilyen meglepő, Portugália 1984-ben érkezett állhatott először Európa-bajnoki dobogóra. Az első Eb-n 1960-ban két kör jutott nekik, az NDK-t kétszer is legyőzték, de a négyes döntő kapujában Jugoszlávia megállította őket. 1964-ben és ’68-ban egyaránt Bulgáriával szemben buktak el a selejtezőben: előbb a harmadik mérkőzésen (akkor még ez volt a megoldás a büntetők helyett), majd négy év múlva csoportmásodikként. 1972-ben Belgium utasította maga mögé az ibériaiakat a selejtezőcsoportban, majd 1976-ban a későbbi Európa-bajnok Csehszlovákia. Igaz, ekkor csak csoportharmadikként végeztek, mert Anglia is megelőzte őket. 1980 sem hozott több sikert, ekkor Belgium és Ausztria mögött végeztek a harmadik helyen.

1984-ben aztán megtörtént az áttörés: a szovjeteket, a lengyeleket és a finneket megelőzve kijutottak az Eb-re a portugálok, és ha már ott voltak, egészen az elődöntőig meneteltek, ahol a házigazda – és későbbi győztes – Franciaországtól szenvedtek vereséget 3-2 re, hosszabbítás után.

1988-ban aztán megint a selejtezőcsoportban ragadtak, ahogy 1992-ben is.

1996-ban aztán az első 16 csapatos Európa-bajnokságon ismét ott voltak, sőt, a csoportjukból is továbbjutottak, de a negyeddöntőben Csehország már megállította őket. 2000-ben aztán ismét helyett foglalhattak Európa dobogóján a portugálok – az elődöntőben megint a franciák győzték le őket, akik újra meg tudták nyerni a tornát.

Négy évvel később mindenki úgy gondolta, hogy eljött Portugália nagy pillanata. Az Európa-bajnokság rendezőjeként a torna egyok legnagyobb esélyesének számítottak. Igaz a csoportmérkőzések során volt egy botlásuk (1-2 Görögország ellen), de utána Anglia és Hollandia skalpján át vezetett az útjuk a döntőig, ahol ismét a görögökkel találkoztak, és ismét megbotlottak (0-1).

A következő tornán a legjobb nyolc között Németország jelentett leküzdhetetlen akadályt a portugáloknak, majd 2012-ben ismét a bronzéremig jutottak, és nem is akárhogy. Az elődöntőben a gyakorlatilag verhetetlen Spanyolország ellen csupán büntetőpárbajban maradtak alul.

Legutóbb aztán csak megcsillant a portugálok szerencséje. Amihez eddig annyiszor csak egy kicsi hiányzott, az első 24 csapatos Európa-bajnokságon sikerült. Magyarország és Izland mögött ugyan csak nyögvenyelősen, a csoport harmadik helyén jutottak tovább, de utána nem volt megállás: Horvátország, Lengyelország és Wales legyőzése után következett a rendező Franciaország. És ezúttal nem az történt, hogy a franciák a portugál válogatott legyőzése után kontinensbajnokok lettek, hanem épp az ellenkezője – a hosszabbítás második félidejében Éder gólja Európa trónjára emelte Portugáliát.

Eddig a történelem, amelynek kedden a Puskás Arénában új fejezete nyílik.

*

A noite pode nunca acabar – ou se acaba, começa de novo, como tantas vezes. Antes da milagrosa noite da seleção húngara, em 2016, houve outros campeonatos europeus, com êxitos húngaros moderados. E haverá mais, o primeiro já a partir de hoje à noite, e os húngaros estarão mais uma vez entre os protagonistas.

Não podemos afirmar que a história dos Campeonatos Europeus seja repleta de êxitos húngaros, mas este facto talvez se deva ao antigo sistema de organização do torneio. Até 1976, apenas quatro equipas chegavam à fase final, entre 1980 e 1992 eram oito as equipas que podiam lutar pelo troféu, e entre 1996 e 2012 o número de participantes finais aumentou para 16. O sistema atual de 24 equipas foi introduzido em 2016, no anterior Campeonato Europeu. Assim, é compreensível que fosse muito mais difícil apurar-se para uma fase final de um Campeonato Europeu do que para um Mundial, onde durante muito tempo a seleção húngara foi um participante quase permanente. 

Em 1960, no primeiro Campeonato Europeu, na fase qualificatória de eliminação direta, a fortíssima seleção soviética da época impediu o progresso dos húngaros. Quatro anos mais tarde, porém, nem o País de Gales, nem a RDA, nem a França conseguiram vencer a seleção magiar. Na fase final, organizada por Espanha e com a participação de quatro equipas, os anfitriões derrotaram a equipa comandada por Lajos Baróti por 2 a 1 no prolongamento, mas na partida pelo terceiro lugar os húngaros puderam consolar-se, com outro prolongamento, derrotando a Dinamarca por 3 a 1.

A primeira medalha não foi seguida por outras: os húngaros ganharam o seu grupo de qualificação em 1968, mas a União Soviética voltou nos playoffs, e a seleção magiar foi mais uma vez impedida de chegar à fase final. Porém, tal não foi o caso em 1972: depois da vitória no grupo de qualificação, os dois empates contra a Roménia foram seguidos por uma terceira partida, decisiva, onde os húngaros conseguiram o apuramento. Nos quartos de final, organizados na Bélgica, veio uma derrota contra os soviéticos por 1 a 0 e, na partida pelo terceiro lugar, a seleção húngara perdeu por 2 a 1 contra os anfitriões.

Nenhum adepto húngaro jamais poderia pensar que não seria possível rever a sua equipa num Campeonato Europeu nos quarenta e quatro anos seguintes. E, no entanto, foi o que aconteceu: tivemos que esperar até 2016 para um novo apuramento. A equipa, que então terminou em terceiro lugar no grupo de qualificação, derrotou duas vezes a Noruega numa eliminatória memorável, e posteriormente, já durante a fase final, realizada em França, derrotou a Áustria por 2 a 0, criando um verdadeiro clima de Carnaval nas ruas de Budapeste. E, embora o empate dramático contra a Islândia tenha aumentado a tensão, um outro novo empate, desta vez brilhante, contra Portugal, significou a vitória no grupo de qualificação. Um país inteiro cantou junto o hit de discoteca „A noite nunca pode acabar”, e apesar de a marcha vitoriosa de então ter acabado com uma derrota nos quartos de final contra a Bélgica, na altura também considerada como candidato a vencedor, aquela noite ainda assim não terminou, ou se terminou, volta novamente este ano, ainda por cima em casa. É portanto a vez dos meninos magiares fazerem algo de mágico uma vez mais.

(Köszönjük a fordítást Kónya Gáspárnak!)