Kiemelt hírek
A japán kormány olimpiát akar, a nép nem
Az első 24 órában közel 50 ezer aláírás érkezett az online petícióra.
Arra kérik benne a szervezőket, hogy a koronavírus-járvány miatt ne rendezzék meg a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpiát.
Az aláírásgyűjtést Ucunomija Kendzsi japán jogász kezdeményezte, aki korábban többször indult a tokiói kormányzói posztért. Szerinte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a szervezőbizottság állításával ellentétben nem lehet biztonságosan megtartani július 23. és augusztus 8. között az olimpiát, majd a paralimpiát a pandémia újabb hulláma miatt, és – ahogy a petíció fogalmaz – „az emberek életének és megélhetésének érdekében le kell mondani az olimpia megrendezését”.
A japánok már eleve a tervezett rendezési költség többszörösét költötték el, most hivatalosan 15,4 milliárd dollárra rúg a számla. Az olimpia megtartásához 10 ezer egészségügyi dolgozóra, további 500 ápolóra és 200 sportorvosra lenne szükség, ők hiányoznának az országos egészségbiztosítási rendszerből a játékok alatt, akárcsak azok az orvosi létesítmények, felszerelések és egyéb források, amelyeket az olimpia érdekében használnának. A japán emberek mindössze két százaléka van beoltva koronavírus ellen, több mint 10 és fél ezren haltak meg eddig a fertőzésben.
A szigetországban a járványügyi vészhelyzet május 11-ig él, de egybehangzó források szerint biztosan meghosszabbítják. Egy felmérés szerint kilenc prefektúra vezetője szeretné, ha az olimpiát ismét elhalasztanák vagy lemondanák, 47-től pedig nem jött válasz arra hivatkozva, hogy nekik nincs döntési jogosultságuk. A lakosság 70-80 százaléka korábban szintén az olimpia ellen foglalt állást.
A petíciót Thomas Bachnak, a NOB elnökének szeretnék átnyújtani. A német sportdiplomata hamarosan Japánba látogat, és a tervek szerint május 17-én Hirosimában részt vesz a fáklyafutáson. Az ország rengeteg helyszínét érintő lángvivő váltó tagjai közül a szervezők közlése szerint eddig nyolcan kapták el a koronavírust.
A japán kormány, a szervezőbizottság és a NOB közös állásfoglalása alapján a tokiói olimpiát július 23-i kezdéssel megrendezik.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!