Kiemelt hírek
Meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot
Korábban több civil szervezet is erre kérte a döntéshozókat.
A Magyar Közlöny szerdai számából kiderült: ingatlanokat kiüríteni, valamint azzal összefüggésben intézkedni, eljárási cselekményt foganatosítani csak a veszélyhelyzet megszűnését követően lehet.
„A halasztásra, a jegyző értesítésére vonatkozó határidő a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon újrakezdődik” – írja a Közlöny, arra utalva, hogy hogy mikor ér véget a moratórium.
A Magyar Közlönyből az is kiderült, hogy a természetes személyek lakóingatlanának árverezését is csak a veszélyhelyzet megszűnése után 15 nappal lehet megkezdeni. A jelenleg is árverezés alatt lévő ingatlanok esetében pedig úgy rendelkezett a jogalkotó, hogy a vételi ajánlatot tenni kívánó árvezetők felhasználónevét és jelszavát is csak ekkor lehet majd aktiválni.
Kozma Ákos, az Alapvető Jogok Biztosa úgy nyilatkozott a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása előtt, hogy annak fenntartása a pandémia időszakában nem kizárólag a végrehajtás alá vont adósok, valamint közvetlen lakókörnyezetük védelmét szolgálja, de egyben össztársadalmi érdek is.
Korábban több civil szervezet is arra kérte a döntéshozókat, halasszák el a moratórium lejártával esedékes kilakoltatásokat. Míg A Város Mindenkié (AVM) országgyűlési képviselőket, az Utcáról Lakásba! Egyesület a helyi önkormányzatokat szólította fel erre. Az önkormányzatok ugyanis saját hatáskörükben is megakadályozhatják a kilakoltatásokat, ha önkormányzati tulajdonú lakásokról van szó.
Az Utcáról Lakásba! Egyesület nemcsak a budapesti kerületeknek, de az 50 ezer főnél nagyobb lélekszámú települések önkormányzatainak is írt az ügyben. Az egyesület azt javasolta, hogy ha a kormányzat nem lép az ügyben, akkor a helyi vezetők saját hatáskörben hosszabbítsák meg az adott településen a kilakoltatási moratóriumot.
Vannak olyan fővárosi önkormányzatok, amelyek már éltek is ezzel az opcióval. A Fővárosi Önkormányzat 2020 júniusában hozott egy olyan rendeletet, amely szerint tilos elhelyezés nélküli kilakoltatásokat végezni. Budapest VI. kerületének önkormányzata idén áprilisban döntött úgy, hogy őszig, pontosabban november 15-ig hosszabbítja meg a kilakoltatási moratóriumot.
De nem csak a fővárosban hoztak ilyen döntést. Eger önkormányzata szintén úgy rendelkezett, hogy egészen a különleges jogrend végéig meghosszabítható azon bérlők szerződése, akik korábban tartozást halmoztak fel.
PH
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt