Nagyvilág
A holokauszt túlélői kivételes eljárással kaphatnak vakcinát Szlovákiában
A kormány bocsánatot kért a háború alatt elkövetett zsidóellenes bűncselekményekért.
A szlovák kormány bocsánatot kért szerdán azokért a zsidó származású vagy vallású egykori állampolgárai ellen elkövetett bűncselekményekért, amelyeket a náci Németország kegyéből függetlenné vált állam a második világháború alatt elkövetett.
Marek Krajci egészségügyi miniszter a pozsonyi zsidó közösséget képviselő Tomas Sternnel tartott találkozóján kijelentette:
„A holokauszt az emberiség történelmének legnagyobb tragédiája volt… Kormánytagként és keresztényként azt akarom mondani, hogy bocsásson meg.”
Krajci, aki végzettségét tekintve orvos, abból az alkalomból beszélt Sternnel, hogy a szlovák kormány kivételes eljárással koronavírus elleni vakcinát adat a holokauszt túlélőinek.
„Azzal a meggyőződéssel jöttem, hogy a vakcina megvédi önöket, és sok boldog napot fog még hozni önöknek” – mondta.
Stern a válaszában kitért arra, hogy Pozsonyban 128 túlélő lakik. A szlovák bábállam a háború alatt mintegy 70 ezer állampolgárát deportálta náci megsemmisítő vagy kényszermunkatáborba. (MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója