Magyarország
Felülvizsgálná a felsőoktatási képzési rendszert a rektori konferencia
Mocsai Lajos egykori kézilabdaedző beszélt erről, aki jelenleg a Magyar Rektori Konferencia társelnöke is.
Magyar Rektori Konferencia (MRK) egyik legfontosabb feladata jelenleg a bolognai egyezmény revíziója – mondta a Magyar Hírlapnak adott, hétfőn megjelent interjúban Mocsai Lajos a Testnevelési Egyetem rektora, akit nyáron az MRK társelnökévé is megválasztottak. Az egykori kézilabdaedző eleve úgy lehetett a Testnevelési Egyetem rektora, hogy törvénymódosítással mondták ki: az olimpiai érem egyenértékű a doktori címmel, így ő az első olyan ember, aki tudományos fokozat nélkül lehet a rektori konferencia társelnöke.
Az MTI tudósítása szerint Mocsai hozzátette: ez a munka a teljes képzési spektrumot érinti. Szó van például a többciklusú képzés jogszabályi követelményeinek teljesíthetőségéről, a felsőoktatási szakképzések helyzetéről, a szakképzés áttagolásának hatásairól, a felnőttképzés fejlesztésének lehetőségeiről vagy a különböző képzési szintek közötti átjárhatóságról.
Mocsai Lajos a konferencia további feladatának nevezte a képzési és kimeneteli követelmények felülvizsgálatát. Kijelentette: „Nagyon fontos a tanulmányi eredményesség javítása, a tartós életpálya-sikeresség megalapozása, az indirekt módon a munkaerőpiacról levezetett igények feltárása és az azokhoz való alkalmazkodás”. Mint mondta, javítani kell a tanulók támogatását, segíteni a tájékozódásukat, tanulási élményt és motivációs bázist adni, továbbá biztosítani a szakok közötti átjárhatóságot.
A Magyar Rektori Konferencia foglalkozott az új felsőoktatási modell tapasztalataival is – mondta el az egykori kézilabdaedző. Ez nyolc, korábban állami fenntartású felsőoktatási intézményt jelent, amelyek alapítványi fenntartású intézménnyé alakultak át. Mint fogalmazott, alapvető célkitűzésük a törvényesség és a szabálykövető magatartás mellett az egyetemek tudásának, képzési színvonalának, autonómiájának fenntartásával folyó módszerek vizsgálata volt.
Mocsai Lajos beszámolt arról is, hogy a rektori konferencia javaslatot tett a felsőoktatásban dolgozó oktatók bérrendezésére. Leszögezte: „folyamatos tárgyalás zajlik, de jelenleg, ilyen háborús körülmények között, amit a világjárvány okoz, kicsit türelmesnek kell lennünk, azonban a kérdést folyamatosan napirenden tartja az MRK”.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!