Nagyvilág
Nem biztos, hogy szó lesz a helyreállítási alapról az EU-csúcson
Nem biztos, hogy napirendre veszik a következő EU-csúcson a közösség új hétéves keretköltségvetése (MFF), a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alap (NGEU) és az EU-s források felhasználását jogállami feltételekhez kapcsoló mechanizmus alkotta csomag ügyét – jelezte pénteken az Európai Unió Tanácsa soros elnöki tisztségét betöltő Németország kormánya.
Steffen Seibert kormányszóvivő berlini tájékoztatóján Angela Merkel kancellár következő heti hivatalos programját ismertetve elmondta, hogy december 10-én kezdődik az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács értekezlete, amelyen elsőként a járványhelyzetet tekintik át, majd egy új EU-s klímavédelmi célkitűzésről tárgyalnak, és „a következő napok mutatják majd meg”, hogy sorra kerül-e az MFF, az NGEU és a „feltételes mechanizmus” alkotta csomag.
A szóvivő hozzátette, hogy a német soros elnökség megbeszéléseket kezdett a magyar és a lengyel kormánnyal a csomag körüli kérdések megoldásáról. Ez a folyamat továbbra is zajlik. A téma „a legnehezebbek közé tartozik” – mondta.
Steffen Seibert felidézte, hogy a soros elnökség megegyezésre jutott az Európai Parlamenttel a feltételes mechanizmusról. Ez egy „jó és kiegyensúlyozott kompromisszum”, amellyel kapcsolatban a német soros elnökség továbbra is készen áll a konzultációra Magyarországgal és Lengyelországgal, és „keményen és komolyan” dolgozik a megoldásért.
Arra a kérdésre, hogy a soros elnökség miként ítéli meg azt a javaslatot, miszerint szükség esetén nem valamennyi – 27 -, hanem 25 tagország együttműködésével kellene kialakítani az NGEU-t, azt mondta, hogy nem kíván részleteket közölni a „gondolkodás és megoldáskeresés folyamatáról”.
A magyar és a lengyel kormány november 16-án jelezte, hogy a jogállamisági mechanizmus miatt nem lát lehetőséget az MFF és az NGEU alap elfogadására.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!