Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Vitézy nem érti, miért nem járnak az új villamosok Budapesten

Létrehozva:

Érthetetlennek tartja a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója, hogy miért nem járnak a 15 hónapja leszállított új, klimatizált CAF-villamosok Budapesten.

Vitézy Dávid csütörtökön a Facebook-oldalán felidézte: két éve a Budapesti Közlekedési Központ 26 új CAF-villamost rendelt 99 százalékos uniós és állami támogatással. A villamosokat a CAF cég tavaly nyáron elkezdte leszállítani, de a járművek azóta sem álltak forgalomba.

Ez a késlekedés az uniós források felhasználását is veszélyezteti – írta.

Hozzátette, a nyilvánosság nyomására idén augusztusban – 13 hónappal az első villamosok Budapestre érkezése után – megbízták a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) szakcégét, hogy vizsgálja meg a villamosok forgalomba állásával kapcsolatos vitát, azt, mi az indoka annak, hogy a járművek hónapok óta kocsiszínekben „álldogálnak”.

Vitézy Dávid szerint erre a szakcég jelentése sem tudott magyarázatot adni, ez a többi között azt tartalmazta: „a típusengedélytől és a szerződéses műszaki előírásoktól való eltérés nem állapítható meg, a jogszabályokban előírt fékúttól eltérés nem volt méréssel igazolható”.

„Itt az ideje a CAF-villamosokat forgalomba állítani! Arra pedig jó lenne azért választ kapni: mégis mi történt egy éven át, miért nem állították forgalomba az új villamosokat, ki és miért akadályozta ezt és miért nem jártak a klimatizált villamosok a nyáron?” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink