Nagyvilág
Rossz körülmények között tartott „elnöki medvéket” mentettek meg Ukrajnában
Sikeresen kimenekített a héten két barnamedvét a Négy Mancs nemzetközi állatvédő szervezet a nyugat-ukrajnai elnöki rezidenciáról, majd onnan saját medverezervátumába szállította át a ragadozókat.
Leo és Melanka 14 évig élt fogságban a Lvivtől délkeletre fekvő szinyohorai elnöki rezidencián, ahol az évek alatt az ország számos vezetője volt szemtanúja a két állat sorsának, mivel gyakran megfordultak a ott találkozók, nyaralás és vadászat céljából – olvasható a szervezet honlapján.
A hatóságok szerint a medvéket még 2006-ban kölyökkorukban, kimerülten és magukra hagyva találták, és utána költöztették őket Szinyohorába.
A két medvét egy szűkös és koszos betonkifutóban tartották. Az ingerszegény környezetben egyetlen növény sem volt, az állatok itató- és etetőtartályai pedig piszkosak voltak. A medvék minden idejüket betonon töltötték, semmi sem védte őket a naptól és az esőtől.
A Négy Mancs az elmúlt években többször is megpróbálta már elszállítani az állatokat, ám a hatóságok ezt minduntalan megakadályozták, a szervezetnek végül ezen a héten sikerült kimenekítenie a ragadozókat és saját, domazsiri medverezervátumába szállítani őket.
A medveotthon munkatársa, Ihor Nikolin szerint Leót és Melankát beoltották és chipet is kaptak indulás előtt. Amint az állatoknak sikerül megszokni az új otthonukat alapos orvosi kivizsgáláson fognak átesni. Az eddigi rossz körülményeik miatt az állatok egyelőre abnormális viselkedést mutatnak, ám most lesz idejük pihenni és megkapnak minden szükséges ellátást.
Ukrajnában a becslések szerint 80 medve él fogságban, rossz körülmények között, többségüket vendégcsalogatóként használják éttermek mellett vagy cirkuszokban és csaknem 20 példányt vadászhelyeken tartanak.
Ukrajnában 2011 óta törvényileg tilos magáncélra medvét tartani, kivéve, ha a tulajdonosnak hivatalos engedélye van az illetékes hatóságtól, és az állatot annak biológiai szükségleteit kielégítő körülmények között tartja. A törvény betartatásának hiánya miatt azonban a ragadozókat még ma is adják-veszik és szaporítják.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!