Nagyvilág
Fehéroroszország elsőként kap majd az orosz vakcinából
Lukasenka az elcsalt választások elleni tiltakozásokat teszi felelőssé, amiért nem csökken a fertőzöttek száma Belaruszban.
Fehéroroszország elsőként kap majd az Covid-19 elleni orosz vakcinából – közölte a fehérorosz sajtó, miután hétfőn ismét telefonon beszélt egymással Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök.
A két vezető megállapodott, hogy fehérorosz önkéntesek is részt vesznek majd a Szputnyik V néven augusztus 11-én bejegyzett oltóanyag tesztelésének harmadik szakaszában. Putyin és Lukasenka az elmúlt napok során immár negyedik alkalommal vitatta meg telefonon a Fehéroroszországban kialakult helyzetet.
Lukasenka július végén bejelentette, hogy tünetek nélkül túlesett a koronavírus-fertőzésen. Az elnök, aki 26 éve vezeti Fehéroroszországot, nem volt hajlandó szigorú korlátozásokat bevezetni a Covid-19 terjedésének fékezése érdekében.
A 65 éves fehérorosz elnök korábban azt hangoztatta, hogy országában egyetlen ember sem fog meghalni a koronavírustól, és a járvány ellenszeréül egyebek között a vodkát, a szalonnát, a jégkorongot és a szaunázást is ajánlotta. „Pszichózisnak” nevezte a világszerte bevezetett óvintézkedéseket, és azt hangoztatta, hogy az emberek számára az éhínség és a munkanélküliség lesz végzetes, nem pedig a Covid-19.
Lukasenka egyébként hétfőn, amikor fogadta ügyvezető egészségügyi miniszterét, Dmitrij Pinyevicset, a kétségbe vont tisztaságú újraválasztása ellen szervezett utcai tiltakozásokat tette felelőssé azért, hogy a fertőzöttség szintje nem csökken Fehéroroszországban.
A 9,5 millió lakosú országban eddig hivatalosan 70 468 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 642-en haltak bele a betegségbe.
Oroszországban az igazolt Covid-19-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 4744-gyel 961 493-ra emelkedett a hétfőn közölt hivatalos adatok szerint. Ez volt április vége óta a legalacsonyabb napi növekmény. A terjedés üteme 0,5 százalékos, az új esetek 23,2 százaléka tünetmentes.
Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (5,7 millió), Brazília (3,6 millió) és India (3,1 millió) után.
Az aktív esetek száma 2223-mal 171 950-re nőtt. A halálozások száma 65-tel 16 448-ra, a gyógyultaké pedig 2456-tal 773 095-re emelkedett.
Az országban a járvány kezdete óta több mint 34,6 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 247 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 217 739 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Az Izvesztyija című lap értesülése szerint az orosz kormány a héten bejelentheti a rendszeres légiközlekedés helyreállítását Magyarországgal, Franciaországgal, Máltával, Ciprussal, Jordániával, Egyiptommal és Kínával. A lap rámutatott, hogy mivel az EU továbbra sem nyitott az orosz állampolgárok előtt, ők valószínűleg az új útvonalakon is csak egyéni elbírálás alapján utazhatnak majd.
Oroszország május végén függesztette fel a menetrendszerinti nemzetközi légközlekedést, amelyet azóta csak Nagy-Britanniával, Törökországgal, és
Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet közölte, hogy a járvány kezdete óta 21 járattal több mint hétezer orosz állampolgárt repatriáltak az Egyesült Államokból. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!