Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Baltával esett a szomszédasszonynak egy férfi

Létrehozva:

De csak miután lovaskocsival elütötte, és vasvillával is megpróbálta leszúrni.

Letartóztattak egy férfit, aki vasvillával és baltával támadt szomszédjára, a bántalmazott nő több sérülést szenvedett – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

A törvényszék közleményében azt írta: a férfi, valamint a szomszéd nő és annak élettársa között néhány éve megromlott a kapcsolat. A rendszeressé váló konfliktusok miatt a gyanúsított ellen több büntetőeljárás is indult.

Július 31-én a férfi lovaskocsijával elsodorta az előtte kerékpárral közlekedő nőt. Amikor a nő elesett, a férfi a lovaskocsiról levett egy vasvillát, életveszélyesen megfenyegette a nőt, és többször megszúrta. A nő több helyen megsérült, de sikerült elvennie a vasvillát a férfitől, aki ezután egy baltával támadt rá. A nő újabb sérüléseket szenvedett, de a baltát is sikerült elvennie a férfitól. Ezt követően a férfi elhagyta a helyszínt.

A Nagykátai Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérlete miatt indított nyomozást. Az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, mert megítélése szerint fennáll a veszélye annak, hogy a férfi szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el a nő, vagy annak élettársa sérelmére.

A Budakörnyéki Járásbíróság pénteki, távmeghallgatás útján megtartott ülésén az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a férfi letartóztatását. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink