Nagyvilág
Felére csökkentek a Ferrari eladásai a második negyedévben
Közel megfeleződött a sportkocsigyár értékesítési árbevétele is és töredékére esett a nyeresége a járványügyi korlátozások és termelésének mintegy két hónapnyi leállítása miatt. A Ferrari emiatt kissé csökkentette éves eredmény előrejelzését is a hétfőn közzétett mérlegbeszámolója szerint – írja az MTI.
A júniussal zárult negyedévben a Ferrari 1389 autót értékesített, 48 százalékkal kevesebbet a 2019 második negyedévi 2671-nél. Bevétele 984 millió euróról 42 százalékkal, 571 millió euróra csökkent. Adó- és kamatfizetés előtti eredménye (EBIT) 90 százalékkal, 23 millió euróra csökkent 239 millió euróról, nyeresége pedig 95 százalékkal, 9 millió euróra esett 184 millió euróról.
Az év első felében a Ferrari 4127 autót értékesített, 22 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 5281-nél. A bevétel 1,503 milliárd euróra csökkent, ami 22 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi 1,924 milliárd eurónál, az EBIT eredmény pedig 48 százalékkal, 243 millió euróra esett 471 millió euróról. A Ferrari első hat havi nyeresége 175 millió euró lett, 52 százalékkal alacsonyabb az előző évi 364 millió eurónál.
A legnagyobb mértékben a Ferrari kínai eladásai estek vissza, a második negyedévben 91 százalékkal, 25 darabra 289-ről, az év első felében 90 százalékkal, 62-re 617-ről. A Ferrari gyártása közel kétezer autóval esett vissza a mintegy két havi üzemleállás miatt, ebből a lemaradásból azonban a május 8-án újraindult gyártás átszervezésével már mintegy 500-at sikerült behoznia. A Ferrari a májusban kiadotthoz képest kissé visszafogta, bár lényegesen nem módosította éves eredmény előrejelzését. Bevétele eszerint 3,4-3,6 milliárd euró helyett „több mint 3,4 milliárd euró” lesz.
Az EBIT eredmény 650-700 millió euró lehet 600-800 millió helyett, egy részvényre jutó nyeresége pedig 2,6-2,8 euró 2,4-3,1 euró helyett. A cég nem változtatott 750 millió eurós idei tőkeberuházási előirányzatán és járványügyi okokból nem számít további termelési és értékesítési fennakadásokra sem.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!