Archív cikkek
HírTV: Túl drágán, és a szocialista párthoz közeli cégektől vett a főváros járványelleni holmikat
800 millió forintot költött maszkokra és tesztekre a főváros. De nem közpénzből, mondja a főváros.
A Hír TV szerint Budapest túlárazott eszközöket és szolgáltatásokat vásárolt egykori szocialista hátterű társaságoktól és gyanús cégektől.
A Hír Tv szerint a teszteket magas áron, becslésük szerint a piaci árnál mintegy 180 millió forinttal drágábban szerezte be az önkormányzat, és a beszállítók között több olyan vállalat is volt, amely a 2010 előtti szocialista kormányzás alatt rendszeresen kapott megbízásokat.
- A tévé riportja szerint a Corden International Kft. a személyi állománya egy időben részleges átfedést mutatott a Kern József érdekkörébe tartozó Diagon és Medisyst Kft.-vel is. Kernt Gyurcsány Ferenc körébe tartozó üzletemberként tartják számon.
- A Kelen-kórház nevű magánintézménynek pedig egyik ügyvezetője az a Székely Tamás, aki a második Gyurcsány-kormány és a Bajnai-kabinet egészségügyi minisztere volt.
A Fővárosi Önkormányzat erre úgy reagált, hogy nagyon nehéz volt olyan gazdasági szereplőt találni, aki vállalja rövid határidővel viszonylag nagy mennyiségű maszk nem irreálisan magas áron való szállítását. A Városháza hangsúlyozta, hogy a maszkokat saját forrásból vásárolták, közbeszerzési eljárás alapján.
A fővárosi önkormányzat honlapján található szerződések szerint mintegy 800 millió forintot költött a koronavírus-járvány elleni védekezésre, főleg maszkokra és tesztekre. A teszteket alapítványi támogatásból fizették, a saját forrásból beszerzett maszkokra pedig közbeszerzési eljárás eredményeként kötötték meg szerződéseket.
Az összes tesztet a Soros György fémjelezte Nyílt Társadalom Alapítvány adományösszegéből vásárolták
a Városháza sajtóosztályának tájékoztatása szerint. (Index)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!