Magyarország
Videó: Medve megy a hegyen
A WWF vadkamerája rögíztette a medve mozgását a Bükkben .
Egyre több a medveészlelés Magyarországon, legutóbb Bajót község közelében láttak egy brumit sétálni. A Bükkben rendszeresen látnak nagyragadozót kószálni, ám most a WWF vadkamerája rögzítette is a medve mozgását – szúrta ki a heol.hu.
A medve nem játék, a Bükkben sem
A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága a lapnak korábban azt mondta, hogy a barnamedve jelenléte 2008 óta észlelhető a nemzeti park három vármegyényi működési területén. A medve alapvetően kerüli az embert, valamint megfelelő viselkedéssel és felkészültséggel elkerülhetők az esetleges problémák. Nagyon fontos az is, hogy
a medvét ne csalogassuk magunkhoz semmilyen módon.
Azokon a helyeken, ahol nagyragadozók előfordulhatnak, célszerű zártan kezelni a kommunális hulladékot, hogy a szemetet ne tekinthessék táplálékforrásnak. A szabad természetben ugyanúgy tart az embertől, mint amennyire az ember megijedhet a medvétől. Csak „szorult” helyzetben, vagy a bocsait védve mutathat támadó magatartást.
A nemzeti park szakemberei szerint a barnamedve táplálkozásában a növényi táplálék dominál, fehérjeszükségletét alapvetően rovarok elfogyasztásával fedezi, olykor dögöt is eszik. Alkalmanként nagytestű patásokat is elejthet, azonban a Bükki Nemzeti Park működési területén az elmúlt évtizedekben barnamedve által elejtett prédát még nem azonosítottak.
A nemzeti park honlapján található egy összefoglaló, hogy mit kell tenni, és főleg mit tilos tenni, ha az ember útját medve keresztezi. Mint írják, a medve nem játék, a medvét kerülni kell.
A medvével nem kell barátkozni, bármilyen korú is legyen.
A bocsok közelében nagy valószínűséggel az anya is ott van, a legtöbb konfliktus pedig az anyamedvékhez köthető.
Ha erdőt járunk azt a kijelölt turistautakon tegyük, napközben és igyekezzünk mindig beszélgetni, zajt csapni, kerülni a nesztelenséget. Ha véletlenül mégis találkozunk medvével, és az állat nem vett észre minket, akkor lehetőleg feltűnés nélkül, halkan, a medvét szemmel tartva, hátrálva távolodjunk el a helyszínről.
Ha a medve észrevesz, ne próbáljuk meg elzavarni, ne nézzünk a szemébe, ne fordítsunk neki hátat és ne akarjunk elfutni, mert gyorsabb nálunk.
Ha a medve közelebb merészkedik, ne provokáljuk, és ne tegyünk hirtelen mozdulatokat, hiszen a medve alapvetően nem támad, esélyes, hogy ő is megijed tőlünk. Ha a medve közelebb merészkedik, ne provokáljuk, és ne tegyünk hirtelen mozdulatokat!
Autós találkozás esetén ne hagyjuk el a járművet. Ne etessük a medvét. Ne próbáljuk közelről lefényképezni, vagy szelfit készíteni vele.
Kutyasétáltatás és kutyával való vadászat esetén tartsuk szem előtt, hogy a medve elől menekülő kutya a gazdához fog visszafutni védelemért – nyomában a támadó medvével.
Ha szeretnénk elkerülni a medvével való találkozást, ne vigyünk magunkkal erős illatú élelmiszereket, például halkonzervet vagy cukrozott sűrített tejet. Ne hagyjuk magunk után az élelmiszer maradékát, és annak csomagolóanyagát sem. A maradékot lehetőleg szagmentesen csomagoljuk el, úgy vigyük tovább magunkkal. Sátorozáskor az élemet a sátortól távol eső fára függesszük fel.
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója