Magyarország
A Lidl lekörözte minden versenytársát a piacon
Az infláció hatására egyre többen választják a diszkontokat a vásárlásaikhoz, a Lidl pedig uralja a magyarországi piacot – számolt be róla a HVG a Trade magazin információ alapján.
Lista készült a hazai kereskedelmi láncokról, amelyből kiderült, hogy a Lidl-nek 18,4 százalékkal nőtt a forgalma, amivel megelőzte a vetélytársait, és ezzel sikerült meghaladnia az infláció 17,6 százalékos mértékét is.
A Lidl-nek sikerült megőriznie a piacvezető pozícióját az infláció ellenére, és nagyobb arányban részesült a nap fogyasztási cikkek árbevételeiből is a kiskereskedelmi-láncok között.
A HVG megállapítása szerint ezzel egyértelművé vált a Lidl fölénye, a vásárlók egyértelműen ide pártoltak át, miután az élelmiszerárak drasztikus mértékben emelkedni kezdtek.
A Lidl erősödött, a Tesco gyengébb lett
A rangsorban az első 3 helyet a Lidl, a Spar és a Tesco foglalja el, ez utóbbinak azonban visszaesett a forgalma annak ellenére is, hogy egységeinek számát nem csökkentette.
A legnagyobb egy boltra jutó átlagos forgalmat az Auchannak sikerült elérnie 22,3 milliárddal, és továbbra is sikerült fenntartania a nagy alapterületű áruházait.
Az ALDI nettó árbevétele is jelentősen nőtt a 2023-as évben, összesen 490 milliárd forintot ért el, így meglepő lehet, hogy veszteséges évet zárt. Beszámolóik szerint azonban 10 éve nem kerültek ilyen rossz helyzetbe Magyarországon. Ehhez hozzájárult az anyag- és bérköltségek emelkedése, valamit az árukészlet beszerzési árainak növekedése is, ami szoros összefüggésben van az inflációval.
Bár továbbra is rendkívül népszerű a vásárlók körében, de számos büntetést könyvelhetett el 2022-ben és 2023-ban is: míg 2 évvel ezelőtt összes 35 millió forintot kellett erre költenie, tavaly már 3,3 milliárdra rúgott ez az összeg. Eközben az adóterhek is 19,4 milliárdról 23,8 milliárdra nőttek, így összességében veszteségessé vált a tavalyi évük.
A Lidl viszont hatékonyságát tekintve is hatalmas előnyre tett szert, ugyanis bevételeit összesen 7297 dolgozóval érte el, tehát egy főre 194 millió forint jut a tavalyi évre vetítve. Ezzel megelőzte a Penny-t, az ALDI-t és az Auchant is.
(Képünk illusztráció. Fotó: pestihirlap arhív)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója