Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Öt éve történt a Hableány tragédiája

Létrehozva:

A Hableány néven ismert városnéző hajó egy szállodahajóval ütközött a Duna budapesti szakaszán.

Öt évvel ezelőtt, 2019. május 29-én halálos baleset következett be, amikor a Hableány turistahajó és a Viking Sigyn szállodahajó összeütköztek a Duna belvárosi szakaszán. Az azóta eltelt idő alatt az áldozatok családtagjai még mindig nem kaptak kártérítést – számolt be róla az RTL.

A dél-koreai turistákat szállító Hableány az ütközés után mindössze 7 másodperc alatt el is süllyedt, és bár a mentőegységek nagyon gyorsan a helyszínre értek, az utasokat civilek kezdték el kimenteni a vízből.

Mindkét hajó észak felé tartott, ám amikor a Margit híd pillérjei közé érkeztek, a kisméretű városnéző hajó befordult a szállodahajó elé, ami azonnal maga alá gyűrte. A baleset a térfigyelő kamerák szerint 21.05-kor történt, ám az első segélyhívás csak 10 perccel később futott a rendőrségre és a 112-es számra.

Ezt követően a hatóságok, a mentők és a tűzoltók 10 percen belül megérkeztek, de ez összességében már későnek számított: a hajón tartózkodó 35 főből csupán 7 embert tudtak kimenteni, a kétfős magyar legénységből pedig senki nem élte túl a balesetet.

A kimentett 7 főt helyszíni stabilizálás után, kihűlt állapotban szállították kórházba, ám másokat nem sikerült megmenteni, és egyiküket, egy dél-koreai asszonyt azóta sem találtak meg.

(Kiemelt képünkön: Egy férfi tiszteleg a két évvel ezelőtti Hableány-katasztrófa áldozatainak emlékére állított emlékmű avatásán a budapesti Duna-parton. 2019. május 29-én legalább 27 ember, többségükben dél-koreai turisták haltak meg, amikor a „Hableány” nevű városnéző hajón. Fotó: Peter Kohalmi / AFP)

Legnépszerűbb cikkeink