Kiemelt hírek
Magyar Péter vitára hívta Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet
A közzösségi médiában közzétett bejegyzésében hívta nyilvános vitára Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet Magyar Péter.
A Facebookon vasárnap közzétett bejegyzésében hívta nyilvános vitára Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet Magyar Péter. Azt írta: „Ezennel kihívom Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet egy hármas élő vitára a köztelevízióban.”
Indoklása szerint „a magyar emberek megérdemlik, hogy tisztán lássanak és úgy tudjanak dönteni a június 9-i választáson” és ehhez szükség van mindhárom oldal víziójának ismeretére, bár azt is írta, hogy „a három oldal valójában kettő”.
A szombaton tüntetést tartó Magyar megjegyezte, a vitát akár Hajdú Péter is vezetheti, aki nemrég interjút készített volt feleségével, Varga Judittal.
Nem sokkal cikkünk megjelenése után a DK reagált Magyar javaslatára. A párt azt írta közleményében, hogy indokoltnak tartják a vitát, viszont hozzátették: ha „a vitakezdeményezés az európai parlamenti választásokra vonatkozik, Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd közös listavezetője áll rendelkezésre. Amennyiben a kezdeményezés egy polgármester-jelölti vitáról szól, az adott település DK-s polgármester-jelöltje lesz Magyar Péter vitapartnere”.
(Fotó: Magyar Péter hivatalos Facebook oldala)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!