Kiemelt hírek
Titokban kapott kegyelmet egy börtönre ítélt polgármester Áder Jánostól
Áder János volt köztársasági elnöknek is van egy botrányos kegyelmi ügye. Köztársasági elnöki kegyelemben részesülhetett Veres Margit, Balmazújváros korábbi polgármestere, akit 2018-ban öt év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek vesztegetés elfogadása miatt – írja a 24.hu. Veres Margit egy percet sem volt börtönben.
Áder János is hallgat a kegyelem indokairól
A még 2018-ban született ítélet szerint Veres Margit 2012-ben – akkor még csak jegyzőként – keveredett korrupciós ügybe. A volt balmazújvárosi polgármester az ítéletet után is tagadta bűnösségét, és azt mondta, hogy „egy előre eltervezett színjáték” részeként ítélték el – írja az Index.
Áder közvetlenül a mandátumának 2022. májusi lejárta előtt kegyelmezett meg a volt polgármesternek, akinek viselkedése az elítélése után mindvégig arra utalt, nem is számít arra, hogy börtönbe kell mennie. Igaza is volt, és noha a kegyelmi kérvénye önmagában nem lett volna halasztó hatályú, az Igazságügyi Minisztérium volt parlamenti államtitkára, az azóta vesztegetés elfogadásával vádolt Völner Pál a büntetés megkezdésének elhalasztásáról határozott.
Veres elítélése óta több millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást vett fel, céget alapított és közéleti, kulturális eseményeken is részt vett. Előfordult, hogy városbálon mulatott többek közt Tiba István fideszes országgyűlési képviselő és Jakab István Magosz-elnök, kormánypárti parlamenti alelnök társaságában. Feltűnt Romániában, Csíkszentdomokoson Kövér László mellett, ahol az Országgyűlés csapata a székelyföldi önkormányzati képviselőkkel játszott barátságos labdarúgó-mérkőzést.
Áder János: a kegyelmi eljárásban nem arról döntenek, hogy az illető bűnös vagy nem
Mindez azért is említésre méltó, mert Novák lemondása kapcsán Áder János is megszólalt, és az állami rádióban beszélt az államfői kegyelemről. Azt mondta: Az eljárás célja, hogy amennyiben a büntetőeljárás vagy a végrehajtás során kiderülnek családi, egészségügyi vagy szociális szempontok, akkor egyéni mérlegelés alapján az államfő kegyelmet adhat.
Ugyanakkor nem látszik, hogy Veres esetében milyen Áder által említett szempontok lehettek tényezők. A volt fideszes államfő azt hangsúlyozta: a jogerős bírósági ítéletet nem bírálják felül, hiszen nem arról döntenek, hogy valaki bűnös-e vagy sem. „A kegyelmi döntés nem erről, hanem emberi szempontokról szól” – erősített rá, egyúttal sietett hangsúlyozni, hogy Orbán Viktort alaptalanul akarják belekeverni a bicskei kegyelmi ügybe. „Tíz év alatt egyszer sem fordult elő, hogy a miniszterelnök kérést vagy kérdést intézett volna hozzám bármilyen kegyelmi ügyben. Pedig voltak olyan ügyek, például Geréb Ágnes ügye, amiről tudom, hogy megosztotta a Fidesz-frakciót” – fogalmazott Áder.
(Kiemelt képünkön: Áder János köztársasági elnök (j) és Andrzej Duda lengyel államfő (b) sajtótájékoztatót tart megbeszélésüket követően a Sándor-palotában 2021. szeptember 9-én. Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója