Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Kammerer Zoltán feljelentést tett a gödi akkumulátorgyár miatt

Létrehozva:

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Kammerer Zoltán, a település polgármestere a gödi akkumulátorgyár légszennyezettségi adatai miatt.

Ahogy arról beszámoltunk, döbbenetes mennyiségű mérgező hatású oldószert bocsátott a levegőbe a gödi akkumulátorgyár, ráadásul rákkeltő nehézfémek megengedett mennyiségének sokszorosát is kimutatták. Kammerer Zoltán, Göd polgármestere ismeretlen tettes ellen feljelentést tett – írja a Telex.

„A város vezetőjeként ragaszkodom ahhoz, hogy az ügyben tisztán lássunk és kiderüljön, hogy valóban történt-e környezetszennyezés, vagy rémhírterjesztésről van szó. Mindezekre vonatkozóan a város nevében eljárva feljelentést teszünk ismeretlen tettes ellen” – jelentette be a Facebook-oldalán Kammerer Zoltán.

Kammerer Zoltán azt írta, hogy a megjelent hírek joggal nyugtalanítják és keltenek félelmet a gödiekben. „Az ügyészség vizsgálja ki az ügyet, mi az igazságot akarjuk, és megvédjük a gödieket” – írta még a bejegyzésben, amire az Átlátszó figyelt fel.

A gödi akkumulátorgyár 2019 és 2022 között 88 tonna mérgező hatású oldószert bocsátott ki a levegőbe

De nemcsak ez az egyetlen aggasztó adat, ami a gyár egészség- és környezetkárosító hatására utal. Ugyanis – a SungEel Kft. akku-feldolgozó üzemeihez hasonlóan – a gödi gyárban is a rákkeltő nehézfémek megengedett mennyiségének sokszorosa volt kimutatható, ráadásul a dolgozók mérgező anyagoknak való kitettsége az évek során folyamatosan nőtt – írja az Átlátszó.

A lap kikérte Göd város és a Samsung-gyár 2021-es és 2022-es légszennyezettségi adatait, mert az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszerben (OKIR) idén januárban még nem voltak elérhetők – időközben aztán az OKIR-ba is feltöltötték őket.

Az adatokból kiderül, hogy Göd levegőjét jelentős mértékben terheli az akkugyár működése, a szén-dioxid mennyisége például a 2018-as évhez képest a hétszeresére nőtt. De az igazán aggasztó szám az elektróda-gyártás során használt mérgező szerves oldószer, az N-metil-2-pirrolidon (NMP) kibocsátott mennyisége.

Az N-metil-2-pirrolidont különböző gyártási technológiák (petrolkémia, gyógyszeripar, felületkezelés) során szerves oldószerként használják, Gödön viszont csak az akkugyárban fordul elő nagy mennyiségben. Az anyag reprodukciót károsítónak minősül, belélegzése elsősorban terhes nőkre jelent veszélyt: az NMP-nek való tartós kitettség vetélést okozhat, vagy a magzat rendellenes fejlődését eredményezheti. Ebből a magzatkárosító oldószerből 2019 és 2022 között összesen 88 tonna került a levegőbe Gödön – írja a lap.

Kiugróan nagy mennyiségű kibocsátás 2021-ben történt: ekkor 81,468 tonna NMP távozott a gyár légszennyező pontforrásain.Hozzátették: ez az a szerves oldószer, aminek a gödi kútvízben való jelenlétét kimutatta egy független vizsgálat. Később azonban beszámoltak arról is, hogy teljes körű tényfeltáró vizsgálat nem történt a gödi vízszennyezés ügyében, a hatóságok szerint ugyanis „nem bizonyított”, hogy a szennyezés az akkugyárból származik. Ugyanakkor a Samsung iparterületén öt éven át nem működtek monitoring-kutak: az egyetlen mérőkutat az építkezés során betemették, újak létesítését pedig a gyár „nem jelentős környezeti hatása” miatt nem írták elő.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Indranil Aditya / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

Legnépszerűbb cikkeink