Kiemelt hírek
Majdnem 40 százalékkal csökkent a lakásépítés 2023-ban
A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján 39 százalékkal kevesebb volt a lakásépítés (21 501) tavaly, mint 2022-ben – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 2023-ban 18 647 új lakás épült, 9,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
A lakásépítés mélyrepülése a vármegyeszékhelyeket súlyosan érintette
Budapesten 6359 lakást vettek használatba tavaly, 3,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A visszaesés különösen súlyosan érintette a vármegyeszékhelyeket (-29 százalék), a többi városban (-2,0 százalék) és a községekben (-8,5 százalék) enyhébb volt. Pest régióban 7,3 százalékkal nőtt, a többi régióban csökkent az új lakások száma 2022-höz képest. A csökkenés mértéke Dél-Alföldön volt a legmagasabb, 45 százalék. A központi nagyrégión kívül továbbra is Győr-Moson-Sopron vármegyében épült a legtöbb lakás, ám ezek száma sem érte el az egy évvel korábbit (-6,4 százalék).
A KSH felmérése szerint a természetes személyek által épített lakások aránya 39-ről 36 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 60-ról 64 százalékra nőtt 2022-höz képest. Az új lakóépületekben használatba vett lakások 46 százaléka családi házban, 45 százaléka többlakásos épületben, 7,1 százaléka lakóparkban található. A többlakásos épületeknél ez 6 százalékpontos növekedést, míg a családi házak esetében 3 százalékpontos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A jelentés kitér arra s, hogy a használatba vett lakások átlagos alapterülete 2 négyzetméterrel 94 négyzetméterre csökkent 2022-höz mérten.
Az építési engedélyek és bejelentések alapján 21 501 lakás építését kezdeményezték, 39 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. Az építési kedv leginkább a községekben (-43 százalék) és a fővárosban (-41 százalék) esett vissza, a vármegyeszékhelyeken 28, a többi városban 37 százalékkal kevesebb engedélyt adtak ki.
Az építendő lakások száma a stagnálást mutató Dél-Alföldet (-0,1 százalék) kivéve mindegyik régióban csökkent az előző évihez képest. Vármegyei szinten is általános volt a visszaesés, csak Bács-Kiskunban történt számottevő növekedés (11 százalék), Hajdú-Biharban pedig stagnálás (+0,3 százalék). Az adatok szerint az építtetők az esetek 44 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten 7,0, a községekben 89 százalék. A kiadott új építési engedélyek alapján a 2022. évihez képest 37 százalékkal kevesebb, összesen 8732 lakóépület építését tervezik. A tervezett 6981 egylakásos lakóépület az összes építendő lakóépület 80 százalékát teszi ki – jegyezte meg a KSH. A tervezett nem lakóépületek száma 4013 volt, 16 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pesti Hírlap archív)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója