Kiemelt hírek
Hétfőtől negyven napos lezárást kap az Árpád híd
Felújítás miatt hétfő reggel 9 órakor egy sávot lezárnak az Árpád híd Pest felé vezető oldalán, a margitszigeti lehajtó utáni szakaszon; a munkálatok várhatóan negyven napon át tartanak – közölte a Budapest Közút Zrt. az MTI-vel.
A Közút tájékoztatása szerint a forgalomkorlátozást a dilatációcserével kapcsolatos munkálatok miatt vezetik be az Árpád hídon. Azt is közölték, hogy a közúti forgalom napközben két sávon haladhat, óránkénti 30 kilométeres sebességkorlátozás mellett. Este 10 és reggel 5 óra között a híd Pest felé vezető oldalán további egy sávot lezárnak a margitszigeti lehajtó után.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai a korlátozás idején is a megszokott rend szerint közlekednek – áll a közleményben.
Emlékeztettek arra, hogy a Budapest Közút megbízásából több helyszínen zajlottak dilatációjavítások és hídszigetelési munkálatok tavaly ősszel a fővárosban, például az Erzsébet híd pesti és budai hídfőjénél, valamint a Kacsóh Pongrác úti és a Hungária körúti felüljárón is.
A méretei miatt az Árpád hídé lehet a legnagyobb hídfelújítási munka Budapesten
A Budapest Közút a jogszabályi előírásoknak megfelelően – a baleset, árvíz, földrengés vagy bejelentés alapján végzett rendkívüli vizsgálatok mellett – fél évente felülvizsgálja a hidak minden szerkezeti elemét. Az ennél is átfogóbb, úgynevezett fővizsgálatokat tízévente, pályázaton kiválasztott független szakértők végzik, akik részletes, minden szerkezeti elemre kiterjedő műszeres és laboratóriumi vizsgálatokkal mérik fel a hidak állapotát-
Az Árpád híd villamospályáját tartó szerkezet 1950-ben, a közúti forgalmat lebonyolító szerkezet 1980-84 között épült. A vasbeton járdalemezeket 2003-ban acéllemezre cserélték, azóta többször dilatációkat is cseréltek. A Margit szigetre vezető egyenes lehajtót 2015-ben újították fel. A híd legrosszabb állapotú eleme a margitszigeti vasbeton műtárgy, amit 1950-es elkészülte óta nem újítottak fel.
A hídon az acélszerkezetek korróziós állapota rohamosan romlik.
(Kiemelt képünk: Az Árpád-híd és Óbuda látképe télen. Fotó: Dimény András)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!